Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 54 086 977 km-t sportoltatok
Futás és más sportolás

Petres-79 TT újratöltve

Pici Leány | 2013-04-07 20:51:06 | 1 hozzászólás

Idén is meglehetősen szeles volt, de a tavalyihoz képest kevésbé. Alternatív útvonalon mentünk, arra tekintettel, hogy rengeteg eső esett az utóbbi időben, így a gát járhatatlanná ázott. Dócon és a Petresi gátszakadás helyszínén most nem jártunk. Szokásosan a szegedi Szekeres utcából indultunk, kb. 4 fokban. A hideg miatt nem kellett aggódnunk, hiszen elég jelentős szembeszéllel találtuk szembe magunkat hamarosan, hogy ezzel a képzavarral éljek. Csendesen igyekeztem optimális távolságban maradni Lackó hátsó kerekétől, hogy helyettem ő fogja a szél jelentős részét.

Nyomtuk a pedált, kikeveredtünk Szegedről, keresztül haladtunk Sándorfalván, és nagyon koncentráltunk, hogy a dóci elágazásnál ne menjünk tovább egyenesen Ópusztaszer felé, hanem egy hátranézés után balra, Balástya felé folytassuk utunkat.

Az érdekesebb rész itt következett. Ekkor, kb. 25 kilométer megtétele után már szerencsére inkább tolószél kerekedett. Kesserekhez méltóan természetesen készültünk arra, hogy az útba eső geoládát megkeressük.

Érdemes volt, mert így egy 700 méteres kitérőt megtéve eljutottunk Nandafalvára, a magyarországi vaisnavizmus szülőföldjére. KAR, azaz Köszönet a rejtőnek, azért, hogy erre a helyre felhívta a figyelmünket a multiládával. A multiláda első pontja egy hagyományos geoláda, amit könnyen megtaláltunk a nyárfák között. Ebben van a jelszó első része.

Van egy Indiai Butik a semmi közepén, a szórványosan elhelyezkedő tanyák között, ez egy kicsit furcsa. Füstölőket, indiai ruhákat árulnak. Lackó már menekülőre akarta fogni, mert sem a butik, sem a hindu templom nem volt nyitva. Én meg úgy gondoltam, ha már idáig eljutottunk, akkor nézzük meg közelebbről. Egy kedves hölgy jött ki az épületből, aki a segítségünkre sietett.

Zoltán szerzetes megmutatta a lakóház belsejét, ahol jelenleg található az oltár. Télen nem a templomban van, mert nem tudják fűteni. A jelszó második része a válasz arra a kérdésre, hogy mi található az istennő kezében. Beszélgettünk még egy kicsit a közösségről, a védikus bölcsességek szerepéről Magyarországon, utána kaptunk muffint.

Nekem a füstölők illata miatt az a pajzán képzetem támadt, hogy a sütikben biztos van valami kábítószerféle. Hát, gyorsító az nem volt, ahogyan az út további részén megtapasztalhattam, esetleg csak valami lassító.

Elénekeltünk a Hare Krisnát. Elköszöntünk és visszatértünk eredeti útvonalunkra. Itt egész jól haladhattunk Forráskút felé. Ott némiképp elaludtam, csak akkor ocsúdtam fel, amikor túlmentünk a kereszteződésen, ahol jobbra vitt volna az utunk. Szerencsére még időben korrigáltunk, így az ellenőrző pont is hamar meglett. Magunkhoz vettük a bubis vizet meg a Sport szeletet, és már száguldhattunk volna tovább. Azonban innen egyre erősödő szembeszélben tekertünk. Bordányon keresztülhaladva már igencsak számolgattam, hogy hány kilométer van még. Elhaladtunk Sziksósfürdő mellett, mentünk egy darabig Kiskundorozsmán át, aztán éles jobb kanyar. Itt kicsit megint kedvezőbb volt a szél, utolértem Lackót, mire ő nagyobb sebességre kapcsolt, de nem volt már erőm tiltakozni.

A repülőtér mellett ismét felerősödött a szél, és ez ki is tartott a Szekeres utcáig, ahol a Rajt-Cél volt. Ittunk teát, ettünk nyerős Balaton-szeletet.

Zárásként én azt mondtam, hogy most már biciklizzen, akinek két anyja van, de még az autóig kitartóan tekertem, némi rábeszélés után.

Jövő héten Mórahalom környéki kerékpáros teljesítménytúra.

 

2013-04 hó (1 bejegyzés)
2012-11 hó (1 bejegyzés)
2012-09 hó (2 bejegyzés)
2012-06 hó (2 bejegyzés)
2012-05 hó (1 bejegyzés)
2012-04 hó (1 bejegyzés)
2012-03 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (2 bejegyzés)