Keddi határozatában az Ausztrál Úszószövetség elfogadta az új szabályt, melynek értelmében 2009. március 1-től az szövetség úszóversenyein a felnőtt úszók csak 1 dresszt viselhetnek, mely alatt csak egy bikini alsó vagy egy fecske hordható. A szabály bevezetését úgy időzítették, hogy az már érvényes lesz a római vb-re válogató versenyeken is. (Fiatalabb úszók számára már korábban megtiltották a „csodaruhák" használatát.)

A FINA február 20-án találkozik az úszódressz gyártók képviselőivel, valamint edzőkkel és úszókkal, hogy megvitassák egy hasonló FINA szabály bevezetését. Ha pozitív döntés születik februárban, akkor a szabályt a FINA-nak azonnali hatállyal kellene kihirdetnie márciusi ülésén, hogy az érvénybe lépjen addigra, mire a legtöbb nemzet megkezdi válogatóversenyeinek lebonyolítását.

2008-ban legalább egy olimpiai aranyérem, több olimpiai ezüst- és bronzérem, és számtalan Európa-csúcs valamint nemzeti rekord született úgy, hogy az úszókon egynél több dressz volt.

Forrás: http://www.swimnews.com