Megkezdtem a második hetet. Valami változás biztos van, mert már reggel, de még talán előző nap is alig vártam már, hogy mehessek futni. Na persze ki akadályozna ebben magamon kívül. Csak a terv, mely szerint rakosgatom.építgetem a 'tudást' a lábambatüdőmbefejembe. Szóval futok és futok és a kezdeti nehezebb percek után (míg leginkább a lábaim engedelmeskednek, azután már automatákká válnak) elkezdem élvezni és örülök neki, 

S valóban jó ez az óra. Sokkal könnyebb ritmus, iramot tartani. Most már tudom melyik az a pulzus v akár tartomány, amelyen könnyen és eredményesen futok és azt az órát figyelve folyamatosan ott tudom tartani.

Tegnap éreztem először, hogy meg fogom tudni csinálni a 10 km-t, sikerülni fog a verseny. Neveztem is rögtön. 

Sőt edzés közben az a merészség is megfordult a fejemben....félmaraton??!!....és érdekes, hogy nem hessegedtem el. Legalábbis én. A lábaim tiltakoztak némileg ez ellen az ötlet ellen, a penzum vége felé némi fájdalmat közvetítettek a gondolataim közé....hogy nana!..csak lassan azzal a terheléssel!...átgondolom, persze!

Ám annyira csábít most már a 'Gyerünk tovább-többet!' érzése! Na, de ...csak szép lassan...!