Ez is egyike volt a szokásos 20 kilométeres köreimnek. Kicsit lassabb, mert most újra ultrákra készülök és igyekszem az alacsonyabb intenzitást gyakorolni, izzadós, mert az internetnek hittem és nem az ösztöneimnek (tanulság: okosabb vagyok, mint az internet :)) és nagyon kellemes. A Nike Free-ben futottam, hogy csiszoljam a futóstílusom (abban fáj, ha sarokra érkezem) és a versenyektől eltérően fülhallgatót is vittem magammal.
A 82%-os leszabályoási határ ellenére közel öt perces kilométereket teljesítettem és az első tizennyolc kilométeren nem történt semmi említésre méltó. Néptelen kerékpárút, hegyi házikók között vezető aszfaltcsík, majd az elmélyedés után a Zrínyi út autóforgalma és a szélirányt és -erősséget kiválóan jelző reklámzászlók, na meg a "felén túl vagyok" érzés tartotta fenn a flow érzést.
A parkerdei kerékpárúton szokott érdekesebbé válni a környezet. Hétvégén mindig látok összetört palackokat, tegnap a fiatalok a pörgést választották a semmibe révedéssel szemben: Bomba energiaitalos palackok ezernyi darabja borította be az utat, szinte teljes szélességében. Örültem, hogy nem biciklivel vagyok, aligha úsztam volna meg a dolgot defekt nélkül.
Az igazi meglepetés a sportcsarnok sarkánál ért. Már messziről láttam a tárgyat, de nem akartam hinni a szememnek. A tény, hogy egy tűzcsap mellett állt, igazából logikusnak tűnt. Csak ki kell nyitni a csapt húsz percet várni és már bele is lehet ülni, horgászbottal, horoggal és csalival felszerelkezve. Ugyanis egy összecsukható horgászszék állt a járda szélén, a tűzcsaptúl fél méternyire. Kartámasza is volt, söröspohártartóval. A jobb hátsó sarka elszakadt, talán ezért dobták ki. Túlsúlyos horgászok. Ha futóé lett volna, nem megy tönkre a túlterhelés miatt. Ha az enyém lenne, legfeljebb magányában lenne öngyilkos: még soha nem ültem ilyenben és úgy érzem, teljes életet élhetek anélkül, hogy valaha is megtenném ezt.
A morfondírozást fel kellett függesztenem, amíg átkeltem a négysávoson. A Kovács Károly téri zebra lámpája épp' zöldre váltott (egy újabb sajátos esemény, ilyen még soha nem történt, korábban mindig tilosban kellett átkelnem), ezért a gravírozóbolt előtt futottam el, a futófénnyel tökéletesen egyező sebességgel. Nem akarom tudni, hogy egy pszichiáter mit szűrne le abból, hogy ettől húsz egész másodpercig boldognak éreztem magam :)
A Kossuth utca a szokásos szlalompálya formáját hozta: a vasráccsal védett fáktúl szűk járdát teljes szélességében elfoglaló családokat a fák túloldalán kerültem meg. Itt húsz centiméternyi helyem van, ha elvétem a lépést, az útra kerülök. Forgalomcsillapított az utca, de egy csuklósbusz harminccal is fájdalmas élmény lehet.
Még három perc és már otthon is voltam. Remélem ennél rosszabb edzésem nem lesz 2014-ben!