Ultra

A hétvégi hosszú futásomat már pár nappal ezelött megálmodtam. Reggel sokáig aludtam, kényelmes reggeli, és a szöszmötölésemnek hála már a legnagyobb melegben indultam. A szigetre hamar kiértem és gyorsan át is száguldottam rajta. Az utolsó csapot kihasználom, bár alig jön belöle viz, ráadásul az is langyos. Van egy olyan érzésem ennek később még örülnék. Bár én nem érzem gyorsnak a tempót az órám mást mond. Egy óra múlva már a Rómain vagyok, még mindig túl gyorsan futok. Végig kocogok a Békási gáton, Nyúl fődjén, hamarosan kiérek Budakalászra. Eszembe jut legalább egy órája nem ittam, gyorsan pótolom az elmaradást. Az ártéri erdöben a kerékpárútat vastagon boritja a megszáradt iszap meg helyenként a folyami hordalék. Ráadásul úgy érzem mintha egy trópusi esöerdöben lennék, annyira párás a levegö. Az ott tartozkodó pár millió szunyog miatt tempót váltok. Szentendrére beérve két banán elfogyasztása elejéig sétára váltok. Egyre sürübben iszok. Gyorsan rá kell döbbennem a hátamon lévő tartályban a másfél liter citromos viz még a túléléshez is kevés. Az elsö kerékpárút melletti kocsmába betérek hogy igyak egy korsó hideg sört. Utánna könnyebben is pakolásztam a lábaim. Lassan átérek Leányfalura. Terv szerint a kerékpárút végénél vissza kellene fordulnom. Helyette elfutottam Tahitótfaluig. Leányfaluba visszaérve sétára váltok, elöveszek egy szendvicst és eszek. Nem nagyon kivánom, de muszáj enni és különben is böven meg van sózva, az pedig kell. Megint a strand mellet megyek el. Szivem szerint átugranám a keritést, a cuccomat ledobnám és ruhástól ugranák a medencébe. Nem kinzom magamsokáig a medencék és a bikinis lányokat nézve, inkább futok. Az egyik bicajos pihenönél egyik kollégámba és a családjába botlok. Pár percre megálltam velük beszélgetni. A ruhámon és az arcomon vastagon áll a só. Arra a kérdésre, hogy mennyit futok ebben a kánikulában, mondom, hogy majdnem egy hetvenes a terv. A hatás KO, én meg vigyorgok egyet, elköszönök és futok. A hajóállomásnál iszok egy sört, jólesik de érzem kissé fejbevág. Vissza is veszek az amúgyis szédületes tempómból. Egy örökkévalóságnak tünik mire elérem az odaúton kinézett boltot. Fantasztikus élmény bemenni egy légkondis helyiségbe. Feltankolom magam innivalóval. Egy csokit és egy isoitalt gyorsan leküldök, fürgébben is emelgetem a lábaim, úgy számolom a készleteim kitartanak a Rómaiig. A meleg iszonyú sokat kivett belölem, az erö ami tovább visz már nem az izmokban van, teljesen belülröl fakad. Tudom, hogy szinte bármeddig kitart, nincsenek is kétségeim, futok pakolom a lábaimat. Bal láb, jobb láb, elindulás óta már sok ezredszer. Mielött elhagynám Szentendrét mielött elhagynám még egy sört megiszok, kell a folyadék. Elkezdek zenét hallgatni, a Tankcsapda kellemes zenei aláfestést ad. Futok. Hamarosan teljesen nyilt úton futok, a melegtöl úgy érzem beleolvadok a kátyukkal böven tarkitott aszfaltba. Az ártéri erdön bár nem esik jól keresztül robogok. Kiérek, megállok egy pillanatra kifújni magam, egy vérszomjas szúnyogot nem zavarja a napsütés, megtámad. Én meg laposra verem. Már a gáton futok, szomjas vagyok felbontom az utolsó iso-t, a felét megiszom. Csillaghegyen észreveszek egy nyomós kutat, de nyomhatom, mert vizet nem ad. Kocogok tovább, amikor úgy érzem a meleg miatt a pulzusom az egekbe van belesétálok. Elérem azt a szállót ahonnan a Zöldgömbös versenyek szoktak indulni. Még 12 kili, ha még kétszer-háromszor ennyi lenne hátra az se izgatna. A kedvenc kocsmámnál iszok egy sört. Leülök nézem a lábaimat, a cipöm szürke a portól, a lábszáramon kérget képez a rászáradt só és por. Az elsö lépések annyira nem estek jól, bár az izmok nem merevedtek le. Kisebb holtpontok jönnek egymás után. Nem foglalkozok velük. Futok. A madaras hipermarket mögött a sétából nem akarnak a lábaim futásra váltani. Elég durva holtpont. Egy gyúrás is jól esne. Sajnos Cillagom evezös túrára ment, pedig milyen jó lett volna ha bicajjal végigkisér. A holtpont nem akar távozni, én meg nem sétálni jöttem, futás. Éhes vagyok, egy nagyadag levesröl álmodozok. Óbudára beérve, megeszek egy energiaszeletet megiszom a maradék iso-t. A hátizsákom, majdnem kiürült. A szigeten három csapnál is megállok inni, az egyiknél az lemosom a sót az arcomról. Kiérek a szigetröl, a távolság hazáig már minden érezhetöen csökken minden lépéssel. Otthon gyógysörök egymás után, egy kád langyos vizben való lazitás, kaja segit a regenerálodásban. Bár igazából olyan sokat nem vett ki belölem, mint amire elindulás után számitottam. Sőt kifejezetten élveztem ezt a 69 kilit a 36 fokos kánikula ellenére is. Itt kezdödik a mazohizmus. Lehet, hogy mégse vagyok egészen normális??? Ez persze költöi kérdés volt nem kell rá válaszolni.