Korábban erre a hétvégére szezonzáró tátrai kiruccanást terveztem. Aztán jött az ötlet, hogy a csapattal lemenni hétvégére futni és kikapcsolódni. A Kriván jövőre is ott lesz, jöjjön a balatoni hétvége. Aztán az utolsó pillanatban elmaradt. Két nappal a rajt előtt már nem volt pofám lemondani, pedig motivációm nem sok volt.

Hajnali ébresztő, találkozó Bálinttal, aztán irány a Balaton. 7-kor már a versenyközpontban voltunk. Óriási meglepetés volt, hogy a szerény nevezési díj ellenére nagyon gazdag rajtcsomag járt, péksütemények azoknak akik éhesen érkeztek. Az idő gyorsan elment a rajtig. A dugókás időmérés miatt szakaszos volt az inditás. Rajtszám szerint először a lányok, aztán a fiúk. Én viszonylag a mezőny végén indultam. Nem zavart különösebben a dolog. Kényelmes 5:30-40 körüli tempóban ugrottam neki a hegyeknek. Pécselytől már az UB útvonalán haladtunk. A frissitőpontokon egy pohárinnivaló, egy-két falat banán vagy szőlő és futás tovább. Nagyjából 13 kili után az órám elvesztette a jelet, és úgy nézett ki, hogy lefagyott a GPS. Bosszantó volt, mert a táv alapján lehetett tudni, hogy hol járok és segitett a tempót tartani. A stopper ment, az eltelt idő is nyújt némi támpontot. Bosszankodás helyett bekapcsoltam a zenét és futás. Akalinál a folytatás a bringaúton ment, ezmár BSZM-es, útvonal volt, annak is a 3. napja. Sok emlék elevenedett meg a korábbi kedvenc tó kerülő ultraversenyekről, ahogy azoknak az útvonalán haladtam. A futást nagyon élveztem, jól ment, előzgettem is. Egyszer csak ránézek az órámra és újra mért. Azt nem tudtam, hogy mennyi maradt ki, de legalább a tempót láttam. 5 perceseken belül mentem. Egy helyen volt némi tanácstalanság, mert semmi jelőlés egy elágazásnál, de a pár perccel korábban megelőzőtt trióval arra jutottunk, hogy a 71-es túloldalán folytatódó bringaúton kell menni. Kissé tartottam tőle, hogy túl erős lesz az iram, és nem tudom a végéig tartani, de úgy voltam vele csak edzeni jöttem, és majd megoldom a problémákat. Pár óra futás után is olyan könnyedén haladtam, mintha csak akkor kezdtem volna. A láthatósági egyenpólónak köszönhetően jól lehetett látni a távolban az előrébb haladokat. A tihanyi félsziget egyre közelebb került. Aztán egy jobb kanyar és irány fel az apátsághoz. Meglepően simán felfutottam, lefelé aztán egy darabon elengedtem a lábaimat és 4 perceseken belül robogtam le. A visszaút a parti úton ment. Egész jól felfutottam Kicsi Évire, 20-25 méterre előttem futott. Gondoltam, hogy becsatlakozok hozzá, de mivel 5 perceseken belüli volt az iram, úgy voltam vele majd talán egy frissitőpontnál. Füred egyre közelebbinek tünt.Közben azon gondolkoztam mennyi lehet még hátra, meg merre megyünk vissza. Úgy saccoltam nagyjából 10-12 kili lehet hátra. Hamarosan az egyik motoros rendező szólt, hogy a visszaút, Aszófő, Pécsely, Balatonszőlős útvonalon megy. Nem voltam túl lelkes, abban biztam, hogy egyszerübb lesz a visszaút. A félszigetről kiérve a farizmom elkezdett erőteljesen és fájdalmasan tiltakozni. Elég sok szintes futásom volt az elmúlt pár hétben, pihenés meg nem volt sok, az előző hétvégén is Esztergomban az utolsó kilométereken is már éreztem, hogy sok volt neki. Visszafogottabb tempóban Aszófőig elmentem, Pécsely felé az UB-s úton már nagyon szenvedős volt. Amikor nagyon fájt belegyalogoltam, aztán kocogás. Egy örökkévalóságnak tünt amíg odaértem. Közben jó néhányan visszaelőztek. Jó lenne megállni megpihenni, némi önsajnálat..., de menni kell. Nem bánom, hogy végre feltünik végre Szőlős. Pár kanyar és befutás a célba. Alaposan elfáradtam. Kis pihenő után rendbevágtam magam. Jöhetett a jól megérdemelt gulyás. Az eredményhirdetés előtt műsor, aztán jól megtapsoltuk az ajándékokkal alaposan megpakolt dobogósokat. A hazaindulás előtt a polgármester megajándékozott egy üveg borral annak az alkalmából, hogy névrokonok vagyunk.