El kéne végre indulnom.
Ennem kéne.
Nincs kedvem.
Nem vagyok éhes.
Mégis enni kéne valamit.
De mit?
Oké, pár falat megvolt.
Szomjas vagyok, vizet.
Ujjas vagy ujjatlan?
Ujjatlan.
Ujjas.
Most akkor melyik?
Ujjas.
Cipőhúzás.
Afene, a chip, cipő le, betét ki, chip be, betét vissza, cipő fel.

(Kilépek a kapun, futni kezdek.)

...

http://haancheefut.blog.hu/2013/07/22/monolog_ott_bent

Nem tudom igazán, hogy mitől és hogyan tört elő belőlem a vágy, de jó futó akarok lenni. Az elmúlt időszakban sokat motoszkált ez az agyamban. Eddig nem akartam jó futó lenni, csak futni, magamnak megfelelni, a saját kitalált kihívásaimat végrehajtani. Most viszont úgy érzem, hogy ez kevés. Jó akarok lenni.

Hogy valaki mitől lesz  jó futó, és hogy egyáltalán kit nevezünk jó futónak, nem tudom. Talán azt, aki folyamatosan megdönti a saját egyéni csúcsait, sikerrel győz le egyre hosszabb és hosszabb távolságokat, semmi nem tántoríthatja el a céljai elérésétől. Lehet, hogy az a jó futó, aki minden versenyen ott van, mindenhol célba ér, gyűjti az emlékérmeket, okleveleket és dobogós helyezéseket. De az is lehet, hogy az a jó futó, akit mindenki ismer, mindenki elismer, mindenki irigyel, beszélnek róla, emlegetik, felnéznek rá, példaképként kezelik. Nem tudom. De én mind egyszerre akarok lenni.

Pedig szinte egyiknek sem felelek meg. Csinálom az edzéseimet lelkiismeretesen, igyekszem nem kihagyni egyet se, de néha azt érzem, többet kellene futnom. Pedig fejlődöm, szerintem egész jó ütemben, de van, hogy ezt kevésnek érzem. Eljárok versenyekre, végigcsinálom őket, célba érek, élvezem, szeretem. Növelem a távokat, apránként, de javítgatom az időimet. De mégsem érzem elégnek ezeket, mennék szívesen több versenyre is, és jobb lenne, ha mindig jobb és jobb időket tudnék futni, vagy ugyanannyi idő alatt hosszabb távot tudnék megtenni. És bosszant, ha egy versenyen nem sikerül azt elérnem, amiért valójában odamentem.

Figyelem mások eredményeit, és valahogy kevésnek érzem magam. Még akkor is, ha teljesen mások a körülményeink, az edzéseink, az egész életünk. Örülök mások sikereinek, nem vagyok irigy a többiekre, és nem vágyom más életre, mint ami van, és azt sem biztos, hogy képes lennék olyan edzésmennyiség végrehajtására, meg olyan tempóra, mint amit sokan lenyomnak, mégis van bennem egy kis hiányérzet.

Lehet, hogy ez azért van, meg megízleltem, milyen finom is a dobogón állni, és szeretném ezt minél többször újra átélni. Ehhez viszont tennem is kell, de nem csak rajtam múlik, hogy hányadik leszek. Olyan "izé" ez az egész helyzet. Mert ha összehasonlítom mostani önmagamat a 2 évvel ezelőtt próbálkozó önmagammal, ég és föld, csak az akaraterő azonos, akkor szenvedtem, kínlódtam, bár magamnak sem mertem bevallani, most meg minden sokkal könnyebb és jobb. De én ezt még mindig nem érzem elégnek.

Ez vajon normális? Hogy még jobb akarok lenni? Hogy még többet akarok? Vajon mitől leszek jobb futó? És egyáltalán ki a jó futó? (Félreértés ne essék, nem fenéknyalást és hízelgést várok, hogy "de te igenis jó futó vagy", hanem véleményeket!)

http://haancheefut.blog.hu/2013/07/17/jo_futo_akarok_lenni

Őszintén megmondom, hogy nem vagyok egy nagy terepfutó, vagyis egyáltalán nem futok terepen, kb. évente egyszer tévedek be az erdőbe futni. És bár a Mátra tövében nőttem fel, szégyen-gyalázat, hegyre sem tudok, és nem is szeretek futni. Ennek ellenére a fejemben ott van a terepfutás gondolata, hogy szeretnék többször terepre menni, mert erősít, máshogyan fejleszt, mint a síkfutás, és más élményt is ad. De valahogy sosem jutok el odáig, hogy ebből valami legyen.

http://haancheefut.blog.hu/2013/07/09/bedaraltam_rocky-t