Hát az valahogy ugy kezdödött, hogy a novemberi 2 napos Balaton Maraton után, amit kb komplett sérülten végigfutottam, eldöntöttem, hogy na, ha ez igy ment, akkor én bizony benevezek erre a Bécs maratonra.
Vmikor november végén küldtem el a nevezésem. Decemberben pedig láttam hogy lehet pályázni Friendship Runnernek, hát megpróbáltam. Már le is mondtam róla, hogy megkapom, mikor januárban, vmikro a szülinapom elött jött a hir, hogy megkaptam. Ingyen nevezés, ííííííííííííí.
Persze voltak vele kötelezettségek, magyar futóknak segiteni a versennyel, szállással stb kapcsolatban, de legalább megismertem uj futókat is. Jó volt

A felkészülésem nem sikerült a legjobbra, tavaly az utolsó 3 honapoban szinte nem is futottam, minden fájt szép sorban: bokaszalag, keresztszalag, csonthártya. De pihentem, tudtam, másképp maraton nem lesz. Volt pár 0 km hét, máskor meg jól ment. Kimaradt futás szakdolgozat miatt, megfázás miatt, és még last minute is sikerült lesérülnöm, pont 3 héttel a maraton elött. Ez volt a Velencei tó kör. Ami az idei hosszú futásom lett volna, egy 30 körüli. Hát nem lett az. Azt hittem lábra sem fogok állni a maratonig. Aztán akkor ott Judit azt mondta: Csak sétálj be, neked 3m hét mulva maratont kell futnod. Hát nem gondoltam volna akkor, hogy eljutok a rajtig. Abban biztam, hogy óriási fájdalmakkal majd megpróbálok futni egy félmaratont Bécsben.

Aztán 4 nap pihi után jól lettem. Futottam egy 6 É futást, ott még éreztem hogy nem vagyok 100as, de elkezdtem reménykedni. 2 hete vasárnap a Vivicitta már jól ment, élveztem a futást, elkezdtem magamra találni. Egyeztettem OJ-vel, nem akart engedni maratont futni. Aztán kiegyeztunk, hogy szerdán, másfél héttel a maraton elött futok egy 20ast, és meglátjuk. Szerencsére az jól sikerült, végig volt társaságom, a tempo sem volt vészes, és nem fájt semmi. Ez volt a lényeg. Akkor eldöntöttem: IGEN, FELKÉSZÜLTEM. ELINDULOK A MARATONON.

Az utolsó másfél hétben már csak lazákat futottam, 5-10 kmeket. Tisztában voltam vele, hogy nagyon kevés km-t futottam idén, de biztam magamban. Abban, hogy fejben erös vagyok, és csak a térdemen fog mulni minden. Vettem egy térdgumit is a biztonság kedvéért, hogyha vmi közbejönne, segitsen.

Az utolsó 2 hétben teljesen bezsongtam, föleg a maraton hetében. Teljes eufória volt, persze rengeteg izgalommal. Féltem, de biztam. Kaptam rengeteg jó tanácsot, Töletek, nagyon jól estek. Elraktároztam mindent a Nagy Napra.

Aztán eljött a szombat, utaztunk. a vonaton már elkeztuk gyártani a jó hangulatot. 11en mentunk ki együtt, a többiek kocsival. A mi fülkénkben ült egy külföldi nö, jót nevettünk rajta mikor nem akarta elhinni, hogy mi bizony a maratonra megyunk, és futni is fogunk
Aztán Bécsbe érve elfoglaltuk a szállást, közben megértkeztek az autóspl is, elmentunk táplálékot feltankolni a boltba, aztán az Expora. Kaptam egy szép zöld lufit a többiektöl, hogy majd az alapján megtaláljuk egymást. (rozsaszin ernyö nem volt nálunk, mint az idegenvezetöknek) Ezt azért egy idö után lepasszoltam szegény Tamásnak, aztán nem tudom mi lett a sorsa (mármint a lufinak), de Gergö meguszta hogy azzal kelljen vasárnap fotoznia. A rajtszámfelvétel elég flottul ment, többször kellett több mindenért sorban állnunk, de mindenhol hamar sikerült végeznünk. Bőséges rajtcsomagot kaptunk! Én még beszereztem egy Vienna City Marathoon polot, nagyon tetszik, ma büszkén viseltem

Az Expo után áttömegközlekedtünka tésztapartyra. Isteni császármorzsa volt és kávé! Kicsit a szinpadon is voltam, szerencsére beszélni nem kellett. Megkaptam a szuper Friendship Runner hátsórajtszámot is.
Aztán páran elvonultunk megnézni a célt, a többiek szunditottak egyet a szálláson. Utána Pizzázás következett, ide már a fiúk is csatlakoztak hozzánk. (kicsit bebizonyitottam hogy rettenetesen szenilis vagyok utcanevek tekintetében, de a hülyeség mellett legalább határozottan kitartottam. szerencsére a csajok mégsem lincseltek meg

Utána szállásra vonulás, zuhi, és alvás jött. De elötte még feltüzködtük a rajtszámoakt, ez nem volt rossz ötlet, mert én vasárnap reggel is is elég kapkodva készültem a kényelmes reggeli után. Ja és még Kevin megmutatta a harisnyát amit a rajt elött akart felvenni megfagyás ellen, na itt könnyesre nevettem magam.

A reggel hamar eljött. De azert kiaudtam magam. Leszaladtunk a konyhába reggelizni, közben nagy haditanács, majd a fiuk elzavartak hogy mostmár ideje lenne mennem öltözni.
összekaptam magam, aztán csaptostol beirányoztuk a rajtot. (több csapatban végül, mert mások voltak az érjünk ki idöbenröl az elképzeléseink)

A nap kisütött, felhö sehol. Nem volt tul biztato. A metro tele futókkal. Kicsit bekapcosltam az mp3 és ugrándoztam, jól voltam, izgultam, de nem fogtam fel teljesen, hogy fu, én ma maratont fogok futni. Nem is tudom ez mikor jutot el igazán a tudatomig.
Jöttek sorban az smsek, nagyon örültem nekik. Hu, mennyien gondoltatok rám.
Rajt elött tuningoltam kicsit magam, örömködtünk a többiekkel, wc sorbanállás (idén még vártam a wcre amikor eldördült a rajt) aztán beálltunk a rajthoz. Kb 10 perce ment a rajt mikor áthaladtunk, fogalmam sincs milyen zónából indultunk.

Hát elindultam. Lassan igyekeztem kezdeni, nem hagytam magamat vitetni a tömeggel. Tudtam, hogy az elsö felének nagyon lassunak kell lennie. Az órám sokat segitett, igyekeztem 7 perc és kicsit felette tartani a tempom. Jól esett futni. Az elsö 21 km ismerös volt. Jött a park, Nelli 5 km körülért utol, és kérdezte jól vagyok-e, majd tova viharzott. Jól voltam.
Rendesen frissitettem, ahol volt, isoitalt ittam, de a vizes pontokon is legalább a fejemet és a karomat vizeztem, féltem a melegtöl. Az 5 km pontok sokat segitette, tudtam hogy na, akkor most kap a család sms-t, és tudják, hogy még élek. Elgondolkodtam, hogy mi járhat a fejükben ezzel mindig eltelt egy kis idö. Figyeltem a szervezetem jelzéseire, nem fájt semmi. Boldog voltam.
15 kmnél már volt banán, ettem is. Még nem voltam éhes, de nem is akartam megéhezni. 18 kmnél kis kitérö, sok volt bennem a folyadék. (ez is számomra jó pont Bécsben, hogy gyakran vannak mobil wc-k,csak 1-1 db, de megnyugtató). Még midnig jól voltam. Nem is fáratdam. 21 kmnél megláttam Pogreget és Manót, elöször meg is lepödtem, hogy Manóka már bent van, de intett hogy kiszállt. Elszomorodtam kicsit, mert nagyon drukkoltam neki, talán még jobban, mint magamnak
Futottam tovább. Jólesö érzés volt, hogy tudtam, 21nél kszállhattam volna, de meg sem fordult a fejemben, mentem tovább. Élveztem a futást. Ahogy a félmaratonisták eltüntek, kevesebben lettünk. De voltak körülöttem, és ez jó volt. 25 km-ig teljesen vidám és friss voltam. Éreztem hogy sokat izzadok, ugyhogy 25nél sót is potoltam, kis mekis tasakbol, de nem tudtam hogan nyaljam be, mert tudtam hogy magában vagy a sós viz nem lesz nyerö. Végül belenyomkodtam a banánt a sóba és ugy ettem meg. Hát nem mondom, hogy jó ize volt, de hasznos. Futottam tovább, innen már éreztem a lábaimban a km-eket, de teljesen jól voltam. 30 km-nél magnézium port kutyultam a vizbe, hogy megelözzem a sokat emlegetett izomgörcsöket. Sikeres akció volt. 32töl vártam a falat. Nem jött.
Jött viszont egy záróautó, km 1 kmre volt, láttam szembejönni egy fordito után. Akárhogy számoltam nem volt jó helyen, még negyon nem kellett volna ott lennie. Sebaj, futottam, vittek a lábaim. 33 és kb 36 km között lassultam, de nem álltam meg. Nagyon lassan, de futómozgásban haladtam. Jól voltam, csak kicsit fáradtam. 35 kmnél ismét sós banánt ettem + isoitalt. 36km-nél gondoltam picit Anitára, mert megigértem neki hogy addig neki futok, szülinapja volt
37 kmnél ugy gondoltam, hogy ha eddig nem volt holtpont, fal, akkor mostmár ne is jöjjön Nem is jött! A záróautó viszont ott lihegett mögöttem, még mindig böven szintidön belül, kicsit frusztrált, de mentem. Éreztem hogy megint megy a gyorsabban futás, hát mentem. 39-nél aztán megláttam Bubót a zászlóval, kikaptam a kezéböl, és mondtam neki, zavarja már el mögülem a záróbuszt Egyszr csak ránéztem az órámra, épp egy kisebb emelkedön, 6 perces tempo, el se akartam hinni. De jól esett, és éreztem, hogy birok menni. És itt már tudtam: be fogok érni.
Szépen átértünk megint csatornán, és kicsit ismerös szakasz következett. vártam a 40es pontot mert kicsit megéheztem. A frissitöpont már nem igazán müködött, de sikerült szerezni egy darab banánt és egy fél üveg ásbóványvizet. Közben Bubó folyamatosan mondta: na még ezt a futót megelözzük, na még azt a futót... mondtam neki, te, ez nekem gyors, ne elözgessünk, én csak be akarok érni. Számolgattam, kb 5:20 lesz. Az Operánál utánam futott egy szervező lány, meglátta nálam a zászlót, és magyarul mondta, hogy már nincs 1 km, mostmár meglesz, menjek csak. Vigyorogtam, megcsapott a cél szaga. Elökerült Pogreg a fényképezöjével, Nelli is szurkolt, én meg csak futottam. Aztán meglett az utolsó kanyar, itt már rengetegen szurkoltak.
Ráfordultam a füves célegyenesre és a fejem fölé emeltem a zászlót. Nem gondolam volna, hogy mosolyogva fogok célbaérni. De sikerült, és ezt az érzést nem adnám semmiért.

A célidöm 5:20:42 lett, nem egészen a tervezett, de boldogan, jólesöen sikerült, és ez kárpótol mindenért. MEGCSINÁLTAM.

Kaptam a nyakamba egy gyönyörű érmet, és egy marhanehéz befutócsomagot a kezembe, majd elindultam a megbeszélt találkozóponthoz levadászni a többieket.

Timi és Zsolti ültek a járdaszélen, Tamás pedig feküdt, mondta is hogy felkelne gratulálni, de nem tud Átvonultunk az árnyékba, mert ott a napon nagyon meleg volt, és punnyadtunk kicsit a füvön. Telefonálgattam, és megnéztem a smseket. Köszönöm Fórumlakók a sok szurkolást!

Aztán elindultunk táplálkozni, letelepedtünk egy asztalhoz, Tamás szerzett nekem egy giga bagettet giga kolbásszal, és sört. Közben megkonzultáltuk a versenyt egymással, ettünk, ittunk.

Utána irány a szállás, az ajtóban Nelli és Manó meglepije fogadott, a VCM Finisher polom fogadott a szék hátán. Ezek a csajok!

Aztán zuhi, átöltözés, kis pihi, és irány enni (megint). Találtunk egy szuper kis vendéglöt, magyarul beszélö pincérrel. Akkora bécsi szeletet kaptunk, mint a tányér és hozzá krumplisaláta, és SÖR. A hangulat szuper volt, jól elvoltunk.
Aztán visszamenttünk a szállásra, és a társalgóban kockáztunk (aki veszit iszik), ittunk... Hát, jóóóó volt

Olyan fél 12 magasságában elvonultunk alukálni.
Reggel Kevin elment felvásárolni nekünk az abc zsemleállományát, majd kávé és reggeli következett. Közben kitaláltuk, hogy hiszen még idönk rengeteg, még majdnem 1 óránk van elindulni a vonathoz, gyorsan csomaguljunk össze, és nézzük meg Schönbrunnt.

Ugyhogy a fiukkal felkerekedtünk, és elindultunk. Villamosoztunk is. Schönbrunnhoz érve megállapitottuk, hogy ez bizony tegnap még nem volt itt. Ebben egyhangulag megegyeztunk Jól megnéztük magunknak a kastélyt (mésfél perc, messziröl), Gergö csinált pár képet, aztán irány vissza a villamoshoz, a szállásra. Elég last minute értünk vissza, felkaptuk a csomagunkat, gyorsan elköszöntünk a fiúktol, és Gergövel elindultunk a vonat felé, mert Timiék már kimentek az állomásra. Sikerült nem lekésni a vonatot. Hazajöttünk.

Köszönöm az egész bécsi kollektibának ezt a hétvégén, hihetetlenül jól éreztem magam Veletek!!! Már most visszamennék
Az itthoniaknak pedig a sok pozitiv energiát és szurkolást amit a hétvégén küldtetek!

Hát, igy esett, hogy maratonista lettem...

(bocsi, kicsit hosszú lettem) 

Littleyu maraton: 5:20:42
(hogy legyen mit megjavitanom, majd, hol is? )

Az egész nap tökjól kezdödött. Ki csapatba verödve kb 10-en utaztunk együtt a vonaton Agárdra. Ott megismertem Eremem-et végre, és férjét Tibit is, és Anfield is odajött bemutatkozni. Szokásos WC (gyerekek, tiszta volt! és volt papir! ) kis melegités, autoba pakolás (köszi a felajánlást Erememnek!) és indulás.
Lassura terveztem, Anfielddel hamar záróbusz szerepbe kerültünk, bár nem zavart a dolog. Elek és Krisz itt-ott elökerült, nagyon belassitotta öket a sör, ööö,akarom mondani a szembeszél Egy kedves triatlonosta futótárssal (sajnos a nevét nem sikerült megtudni ) elözgettük egymást. A rövidujju + dzseki kombo hamar melegnek bizonyult, dzseki ujját hamar zsebrevágam (nagy pocak vizuális hatás ) aztan 5 kilinél a cipet isoitalommal együtt odaadtam Gandikáéknak a kocsiba.
Jól mentünk, tetszett a táj, jó volt az idö is. A nap szépen kisütött. Az emelkedök nem tetszettek, de elvoltam velük. Közben jókat beszélgettünk. A Zsuzsi presszoba is kisodrodtunk, igaz en csak egy 2betüs erejéig, itt értük utol a fórum csapatot. Galoppéknak nem tetszett a zeném
Aztán persze hamar visszealöztek, jofejek voltak, a 3 lökött orditja mögöttem: haaaaajráááá Yuuuuuuuuuuuu
A frissitöpontok szuperek voltak, le a kalappal. 20ig miden okés volt nagyjából, aztan ahogy megálltam a frissitöpontnál inni........
... a bal térdem fogta magát és egyszerüen összecsuklott. Én meg néztem hogy mivan. Próbáltam kinyujtani, hát majdnem elcsordult a könnyem. Ilyen erös fájdalmat még életemben nem éreztem. Mikor kinyujtottam, akkor sem tartott. Egyszerüen nem tudtam ránehezedni. Kaptam a frissitönél állomásozo kerékpáros uriembertöl - igy név nélkül sajnos, de nagyon köszönöm neki - egy Biofreeze nevü sprayt, az valamicskét segitett. Megbeszéltem Lucával a frissitöponton, hogy ha nagy baj van felhivom, ök ugyis autoval vannak. Továbbindultunk, gyalog Anfielddel és a triatlonos futokollégával. Kb 1 km sántikáltam, nagyon fájt. Elöreküldem öket, hogy majd lesz valami, fussanak, legfeljebb besétálok. Nemsoká megpróbáltam "futni". Óriási fájdalom volt, de kb 8-8:30 tempoban sikerült haladni. Közben azert kezdett csökkenni kicsit a fájdalom, de ott volt. A 25 kilis frissitöig elmentem, közben utolért Judit és Ajanó, mondták hogy én vagyok az utolsó. Ezt valahonnan sejtettem Elörementek, aztan a frissitönél találkoztunk. Agyaltam, hogy kell-e innom, de szomjas voltam. Muszaj volt megállni. Kicsit megint kapta abbol a sprayböl. Elindultam, de 2-3 lépés után megint a hasitó fájdalom. Nem birtam futni. (na itt elsirtam magam) Juditék meggyőztek, hogy 3 héttel a maraton elött ne amortizáljam le magam teljesen, üljek kocsiba, valaki bevisz. NEM! Besétálok, ebben kiegyeztünk, de megigértem, hogy nem futok. Még 3 kili volt, de megigérték, hogy megvárnak a célban. Szépen bandukoltam az uton,közben jöttek kiséröautok, biciklisek, mindenki köszönt, aranyosak voltak. (Nem tudjátok ki volt, aki kiszolt egy fehér nem tudom milen tipusu kocsibol hogy hajrá Judit? 2en ültek benne, olyan kicsi transporter féle auto volt, amennyire én értek ehhez) Aztán jött Bocsi bringával (ki volt még veled, jajj, nem emlekszem) aztén Elek is, kicsit késön ismertem meg, de pacsiztunk. Kb 300 méterrel a cél elött belebotlottam Farkasékba, váltottunk pár szót, aztán Márti hivott, hogy várnak a célban, mindenképp menjek be.
A parkolónál Eremem férje sétált elém,és mondta hogy nagyon várnak, és már mindjárt ott vagyok. A célegyenesben megláttam A GÖMBÖT. Ott állt mindenki a célban és mellette, és hangosan drukkoltak. Azt a 100 métert megpróbáltam "futva" megtenni, meg féllábon ugrálva, fájt, de beértem. Gyerekek, annyira, de annyira.... KÖSZÖNÖM!
Kaptam szép érmet is, meg sok sok szeretetenergiát.
Krisz közölte, hogy az egész azért van, mert nem ittam sört
Még kis beszélgetés után összeszedtem a csomagomat, és irány haza. Léleknek köszi a hazafele fuvart!
Most pedig lábpihi, nyirmogás, kenegettem, majd borogatom is. Majd reggel okosabb leszek. De alakul, talán mulik. Hát, em igy képzeltem a végét, de ezt dobta a gép.

Ajanó, a szervezés szuper volt, a frissités, az utkijelölés, minden! Szuper kis futást hoztatok össze! Gratulálok! Legközelebb is megyek, és megmutatom annak a tónak...