Az első nap rögtön egy városi sprint versennyel kezdtünk Schwyzben. Schwyz az azonos nevű megyének (kantonnak vagy minek) a székhelye, ahhoz képest eléggé kicsi városka. Van egy pofás főtere, sok girbe-gurba utcája, és ennyi. Úgy általában a svájci kisvárosok településszerkezete olyasmi, mintha valaki a házakat fentről lehajigálta volna, és ahova estek, oda lettek építve, az utak pedig ezeket a szétszórt házakat kerülgetik össze-vissza. Sok rendszert nem lehet találni bennük, az biztos. No nem mellesleg azért Schwyzben található a Victorinox gyár, a svájci bicskák származási helye. Emiatt is lett a versenynap neve az, ami.

A szállásunktól alig tizenpár kilóméterre található városkába gyorsan odaértünk, letettük a helyi pláza parkolójában a kocsit, és becuccoltunk a helyi sportközpontba, ott üzemelt az napi versenyközpont, az öltöző, egyebek. A cél természetesen a főtéren, hol is máshol. A két elit kategóriának a rajtját is a főtérre tették, csak hogy velünk meg tudjanak mászatni még egy hegyet, no meg hogy név szerint szólíthassanak a rajtnál. Gondolkoztunk azon, hogy feltelepedjünk-e a célhoz a központból, de aztán az eleredő eső megoldotta a problémát. Különösebben nem ijedtünk meg az esőtől, futáshoz jobb, mint a hőség, az aszfaltos utak meg annyira nem lettek csúszósak, hogy emiatt csökkenteni kéne a futótempón.

A pálya: 2.9km/110m/20ep. Rövid, de kicsit mászós. A vacak térdem meghatározta a maximális sebességemet, ami szerencsére kellően gyors volt, de csak annyira, hogy tudjam végig követni, merre is járok. Sok rövid, de figyelős átmenet váltakozott néhány hosszabbal, ám komolyabb útvonalválasztási feladat nem akadt ezekben sem. Persze a kis kesze-kusza utcák, sikátorok sokaságai folymatos figyelmet követeltek, ezt négyperces körüli tempó mellett tartani mégiscsak nehézkes. A felfelék túlnyomó részén a pálya első harmadán túlestünk, itt még valamelyest friss voltam, persze belassított kicsit, de szerencsére le is kellett futni a hegyről, vissza is jött a lendület. Végig jó iramban, pontosan mentem a pályán, csak a legvégére fogyott el az agyam, a befutó pontra menet kezdtem neki hülyeségeket csinálni, kapkodni, rossz utcába befutni, buktam is 20 másodpercet. Ez a helyezésemen nem sokat  rontott (midegy, hogy 71. vagy 74. leszek), csak bosszantó volt.

Az eső a futás végére el is állt, persze csak ideiglenesen, este rákezdett megint, hadd szokjuk. Ezzel túl voltunk azon a versenynapon, amelyiken egyáltalán lehetett iramot futni, a többi terep érdekesnek ígérkezett, a rendezők biztosítottak mindenkinek egy kis, nyakba akasztható sípot vész esetére, és ezt kötelező is volt magunkkal vinni a pályára (ellenőrizték a rajtban). Eredményesség tekintetében a magammal szemben támasztott összes elvárás annyi volt, hogy a mentőhelikopter igénybe vételét lehetőleg sikeresen elkerüljem.

A rendezők készítettek előzetes videot a terepről és van képgaléria is a verseny napjáról.