Ami miatt egyáltalán eszünkbe jutott, hogy indulni kéne: Ősszel alföldön lesz a Csapat OB, amire jó lenne értelmesen felkészülni, mert ezeken a terepeken általában jól szoktunk szerepelni. Ez egy kb. 100 perces erős tempójú futást jelent terepen, ami 20km-es hetekkel biztos nem fog menni, és a térdemet is ki kéne próbálni előtte egy hosszú futáson. Többen is jelezték a vásárhelyi tájfutók közül, hogy már jelentkeztek a NIKE-ra, ráadásul szabad hétvégére is esett, úgyhogy beterveztük mi is. A végleges nevezéssel azért megvártuk az utolsó hetet, hogy az augusztusi két hatnapos versenyt egyáltalán túléljük-e komolyabb sérülés nélkül vagy nem. Túléltük, beneveztünk.

Ötfős HTC-s különítmény gyűlt össze: Endru, aki nagyon edzésben van, és 80-85p-et tervezett. Ádám aki szintén edzésben van, de ifjonc lévén első félmaratonját futja, ő 90p-et gondolt. Míg Tódi, tesóm és én a túlélést tűztük ki célul. Endru csináltatott csodaszép világoskék egyenpólót, könnyebben kiszúrtuk egymást a nagy tömegben. Azt azért reméltük, hogy nem lesz olyan hülye kopasz emberke, aki benézi a dátumot, és meglátván a sok tarka-barka ruhába öltözött népeket az Andrássy úton, nekikezdene tojásokat dobálni.

A tervezett időről: félmaratonon általában a 90-en belüli időt célozzuk meg, ezt most egyértelműen el kellett felejteni. A négyfeles tempó viszont már reálisabbnak tűnt, az még a Dunaparti utolsó 10km-én is ment. Félmaraton lévén azért ennél is kicsit alábbadtam, főleg a vacak térdem miatt, aminek kell néhány nagyon lassú km az elején, míg üzemi hőfokra nem melegedjen. A végleges terv tehát úgy nézett ki, hogy az első 1-2 km-t nagyon lazára vesszük (4:50 körül), majd onnan beállunk egy kényelmes 4:40 körüli kocogós tempóra, aztán majd meglátjuk. Az elsődleges cél, hogy egyáltalán végigfussuk, a kitűzött idő pedig 100 percen belül, de mindenképpen egy NPW idő (Not Personal Worst). Szóval szakítva a hagyományokkal, az 1:30-1:40 közötti rajtkordonba szorítottunk magunknak helyet.

És akkor rajt. Szokásos egyperces egyhelyben állás, majd lassan oszlik a tömeg. Kerülgethetjük az előttünk tébláboló emberkéket, akik vagy olvasni nem tudnak, vagy számolni, vagy nincsenek tisztában azzal, hogy hatfeles tempót futnak. Egyáltalán nem bánjuk, hogy nem tudunk rendesen haladni, mert nem is akarunk. Könnyed, beszélgetős iramban kezdünk, üdvözöljük a mögülünk induló, és minket épp beelőző tájfutókat, kitárgyaljuk az előttünk haladó csini futólányokat, szóval elvagyunk vidáman. Az első ezer 4:44, tökéletes. Ami furcsa volt, hogy nem éreztem semmi problémát a térdemmel, pedig szerdán még érzékeny volt indulásnál. Szomorkodni azért nem kezdtem el emiatt. Az alap hajtóerő mindig az volt, hogy a legközelebbi futólányt kell utolérni, és ha ez sikerült, akkor kinézni a következő célszemélyt, és így tovább. Szerencsére vannak sokan, túl is gyorsuljuk a második ezret (4:30). Kicsit visszább veszünk, de tesóm nem, hagyjuk elmenni. Ádámot már korábban elzavartuk, ha 90-et akar szaladni, mennie kell. Endrut meg persze már a rajtvonalnál szem elől tévesztettük. Szóval maradok Tódival kettesben, kocogunk 4:35-4:40 körüli tempóban, futunk a csajok után, telnek a kilométerek. Az idő jó, a lábam jó, a zene jó, a csajok jók, minden okés.

Átszaladunk a Lánchídon, le a rakpartra, le messzi délre. Kicsit erős a szembenap, izzadok, szárad ki a szám, iszok is egy kortyot már az első frissítőnél, így teszek az összes többinél is. A rakparton elrongyol mellettem Gyaloggalopp, egy sárga csík látszik csak belőle, 4p/km körüli iramot futhat. Lekéshette a rajtot, vagy nem tudom, mit keres itt, ilyenkor, ilyen tempóban. Tódi eltűnik mellőlem, azt hittem lemaradt, de csak beállt mögém. Aztán később tényleg lemarad, mert észrevétlenül begyorsulok. Lehet maguntam, hogy 60-as pulzussal tolom egy versenyen, a tüdőm is játszani akart már egy kicsit. A 10km-t 45:52-nél hagyom el, a második 5km jobb lett kicsit. Mindjárt féltáv, ideje gyorsítani, beállok egy jóleső 4:25 körüli tempóra, előzgetem a népeket, élvezem a lendületesebb haladást. A pesti rakparton kicsit megfog a szembeszél, de nem vészes. A táv második harmada nagyon jó lett, az időmmel teljesen elégedett vagyok, innen már csak 7km, elég ötpercesekkel bekocogni a tervezett időhöz. A rakparti fordulónál még látom tesómat szembefutni, kalimpálunk egymásnak nagyokat, olyan 2 percre lehet csak előttem. Kicsit mégis inkább visszább veszek, azért csak fáradok, érzem. 4:40, 4:45, ez is jó lesz, csak haladjunk. Megvan 16, Innen már csak egy Szigetkör, azt meg bármikor, bármilyen állapotban le lehet futni.

A Kossuth térnél kicsit gyatra a pályajelölés, csak az előttem lévők után futok, akik sorra vágják át a sarkokat. Gyors is lett a km (4:30), de már érzem, hogy gáz van. Jön a fal, kezdek megborulni, és kezd kikészülni a jobb vádlim. Most jönnek elő a null kilométeres hetek, a kihagyott téli alapozás, és hogy egyáltalán több mint két éve nem futottam 16km-nél többet egy húzásra. Nagyon belassulok, kezdem húzni a jobb lábam, hajszál választ el a lábgörcstől. És akkor nyugati felüljáró. Hogy ez milyen rohadt magas? A tető előtt nem sokkal jön Szerencsi Dóri életmentő buzdítása, a lehető legjobbkor. Nagyon jól esett, agyilag egyből rendbe is rakott. Innen már csak a lábgörcs elkerülésére kell koncentrálni. A 18-as kili 5:00, már azt számolom, mennyit lassulhatok még a 100 percen belüli időhöz. A Ferdinánd hídig jutok el gond nélkül, bár érdekes mozgással, a híd utáni emelkedőn viszont csak elkapja a görcs a vádlimat, muszáj megállni. Támasztom kicsit az egyik KRESZ-táblát, nyújtogatok, lerázom a lábam, és megyek tovább. Sokat szerencsére nem buktam, a kili is 5:08. Már csak kettő, akár hatpercesben is meglesz a kitűzött idő. Fordulunk a Dózsa Györgyre, a járdára már nem merek felugrani, inkább kerülöm azt a pár métert is, a 20-as táblát viszont nem látom meg, helyette csak csillagokat, újabb görcs, megállás a vasúti híd alatt. Az oldalsó izomcsík is beállt, a vádli is totális görcsben, ez már nagyon necces. Valahogy sikerül kilazítani, vánszorgok tovább óvatosan. Párszáz méterig jutok csak, fordulunk le a Dózsáról, és jön a harmadik. Alig 600m-re van a cél, én meg sportszeletest játszom, csak Porsche helyett valami Lada volt a partner. Némileg hosszabb és alaposabb nyújtás után indulok tovább, és már érzem, hogy ez volt az utolsó kényszerpihenő. Hősök tere, célegyenes, még egy gyenge hajrát is megengedek magamnak, a 21-es táblát sem látom, csak a célt, 98:56-tal befutok (hivatalosan: 1:38:58 lett). Közepesen szar félmaratoni idő, pont ilyenre számítottam, akár azt is mondhatjuk, hogy elégedett vagyok. 15km-ig örömfutás volt, onnan kicsit küzdős, a vége meg irgalmatlan nagy görcsölés. De hát így jár, aki edzetlenül vág neki egy félmaratonnak.

Endru nagyon jót szaladt (81:00), Ádám megfutotta a félmaratoni PB-jét (92:44), tesóm gond nélkül letudta a dolgot (93:15), Tódi pedig éppen kicsúszott a tervből, de nem vészesen (101:54).
Gratula minden teljesítőnek, a tájfutóknak főleg (Kovács Ádám 2. lett, és az első két vegyesváltó is tájfutókból állt).

A szervezéssel minden rendben volt, bár a ruhatárat kicsit nehezen találtuk meg, de meglett. A frissítőállomások kellő sűrűséggel követték egymást, a kiszolgálószemélyzet is nagyon kedves volt. Az időjárás is igencsak kegyeibe fogadott minket, csodaszép napsütéses idő volt, de egyáltalán nem meleg. Összeségében teljesen jól éreztem magam ezen a NIKE-n, jövőre ha nem ütközik valami fontosabb eseménnyel, akkor megyek megint. Az futott időből is van mit javítani.