Mit csinál a tájfutó egy ötnapos verseny pihenőnapján? Hegyet mászik, mi mást. Persze eredetileg egésznapos tengerparti punnyadás volt előirányozva, de egyrészt odafenn továbbra sem tekerték fel a hőfokot a kellő mértékben, másrészt Dénes Zoliék is előálltak egy használható alternatívával: A sleznjik-i menedékház meglátogatásával és opcionálisan a Risnjak megmászásával.

Szóval elkövettük reggel a hét legkorábbi felkelését, autókba vágódtunk, és irány Platak, egy síközpontszerű valami, ahonnan indítjuk a túrát. Odaúton egy kanyarban még leálltunk kilátást bámulni, a tenger sem volt messze.

Platakból egy darabig még a lapos völgyben sétáltunk, aztán ráfordultunk a hegyre, és egy össze-vissza kanyargó, néhol kicsit benőtt, de végig jól követhetően jelölt ösvényen felvánszorogtunk a gerincig. Nem mondom, hogy nem éreztem meg azt a 300m szinten, mert megéreztem, pedig az iramot aztán tényleg nem vittük túlzásba. Odafönt szusszanás helyett inkább meglátogattuk a legközelebbi csúcsot, ami mellett egy katonai ojjektumot találtunk. Gyorsan körbefotóztuk a kilátást, mielőtt legéppuskáznak minket onnan.

Vissza a gerincre és irány tovább a menedékház felé. Kétségtelenül ez volt a túra legszebb része, sorban előttünk sok-sok kisebb csúcs, mellettük irgalmatlan méretű töbrök. És fenn a gering teljesen nyílt. Gyönyörű végig a kilátás.

Végül elértük a menedékházat. Hogy azt az épületet hogy az istenbe építették oda fel, arra nem tudtam rájönni. 1500-as a Sleznjik csúcs, és csak egy nehezen járható köves ösvény vezet fel ide. Maga az épület eléggé elhanyagoltnak tűnt, az ajtók zárva, csak egy kisebb fedett teraszra tudott behúzódni a csipet-csapat. Kellett is, mivel az addig többé-kevésbé napos időt megelégelve egy nagyon durván sötét esőfelhő közeledett felénk, teljes sötétségbe borítva ezzel az eget.

A 20 perces esőszünet alatt ettünk, ittunk, pihengettünk, számba vettük a további útvonallehetőségeket. A csapat nagyobbik része (a fiatalok és a kevésbé tapasztalt túrázók) innen egyenesen lefelé Plataknak vették az irányt, míg mi Spiegl Janóékkal továbbindultunk a gerincen Risnjak felé. Az már látszott, hogy a csúcsra nem fogunk feljutni, annál már jóval fáradtabbak voltunk, az időbe is nehezen férne bele, az életmentő folyadékok mennyisége is fogyóban volt. A Sleznjakról lefele a gerinc lassan fennsíkká lapult, és már erdősültebb részeken kerülgethettük a töbröket, majd a Risnjak alatt lefordultunk mi is Platak felé.

Úgy kb 14km lehetett a játék, 5 és fél órát töltöttünk el vele, megfáradtam a végére rendesen. Ilyen egy jó pihenőnap.

Második versenynapra jutott a tengerparti sprint futam, úgyhogy irány Krk. A rajtot késő délutánra tették, hogy elkerüljék a csúcsidőszakot, minél kisebb legyen a zsúfoltság a terepen. Legalább kellemesen ki lehetett aludni magunkat, és nem kellett észveszejtő tempóban leutazni Delnicéből a Krk szigetre. Az időjárás annyira nem adta a nyarat, hába közeledtünk a tengerhez, a hőmérő még mindig csak 20 fokot mutatott, ami július végén azért nem az a megszokott kánikula. Örülhetünk, ha egyáltalán eső nélkül megússzuk.

Nagyon időben leértünk Krkbe, némi bolyongás után találtunk is ingyen parkolót a falu szélén, onnan egy kis óvárosnézést közbeiktatva lerongyoltunk a beach-re áztatni magunkat kicsit a sós vízben még verseny előtt. Se tömeg, se hőség, a kis öbölben kimondottan melegnek tűnt a víz.

Rövid punnyadás után már kezdtek megjelenni a versenyzők is a faluban, és tömött sorokban vonultak a cél felé. Szedelődzködtünk mi is, és megnéztük közelebbről a célterületet. A Drazica Hotel alatti kis fenyvesben építették fel a versenyközpontot, közvetlenül a part mellett. Itt is volt strand, bár a sziklásabb fajtából.

Még mindig rengeteg időnk volt (a késői rajt mellett késői rajtidőt is kaptunk), úgy hogy még felderítettünk a partot tovább K-i irányban. Újabb strand, újabb fenyves. Nem túl változatos, de legalább szép.

A rajtmenetet a hely szelleméhez igazítottan oldották meg, hajóval vittek át minket a falu egy másik kikötőjébe, vissza az óvároson is túlra. A negyedóránkénti járat sajnos nem vitt ki a messzi tengerre egy egésznapos kirándulásra, pár perc hajókázás után már kötöttünk is ki.

A rajt előtti kis parkban beszélgetéssel és ücsörgéssel dobtuk el az időt, hogy aztán kézbe vehessem a térképet:

Egyből az óváros kellős közepébe vetettük bele magunkat, a zeg-zugos kis sikátorokon kanyarogtunk kerülgetve a turistákat, ijesztgetve a pincéreket. Imádom. Veszélyesek leginkább az ifjonc versenyzők voltak, akik kellő óvatosság nélkül vágódtak be egy-egy kanyarba, náhányukat sikerült is arcba könyökölnöm.

Jól körbeszaladtuk az óvárost, majd jött egy hosszabb útvonalválasztós átmenet le a strandhoz, ahol még délelőtt pancsoltunk. Innen némi emelkedővel fel a hotelépületekhez. Itt már kezdtem érezni, hogy fáradok, de ez látszott abból is, hogy az emelkedőn egy tizenéves srác mellett egy sánta hatvanas öregasszony is úgy futott el mellettem, hogy öröm volt nézni. Szerencsére kevés volt már hátra, a cél fölötti fenyvest túrtuk még meg. A bozótos, bokros erdőben pofás, deszkákból épített járdák és lépcsők kesze-kusza halmazán navigáltunk egész a célig.

Most jobban sikerült kifutni magam, mint előző nap. A 2.4km/70m/24ep paraméterű pályán 19:35-öt sikerült szakítanom, ez ismét gyenge középmezőny: 25.hely

Hazafelé menet még a magyar-izraeli barátság jegyében egy stoppos izraeli tájfutó srácot elfurikáztunk Delnicébe. Véleménye hasonló volt a mai napi versenyről: Oldtown sprint is always fun.

Következik egy pihenőnap, ami szerintem csak a rendezőség számára szükséges, egy középtáv és egy rövidtáv után még én sem voltam nagyon megszakadva.

Idei nyaralóversenynek a Croatia Open-t sikerült kiválasztanunk, régen jártunk már úgyis a horvát erdőségekben. Anno 2006-ban még csak háromnapos volt a rendezvény, azóta ez ötnaposra bővült (plusz egy pihenőnap), ráadásul a létszám is megtriplázódott. Tekintve, hogy Horvátországban összesen ha van 300 tájfutó, a Croatia Open-en összegyűlt közel 1400 induló igencsak komolynak tűnik. A változatosnak és különlegesnek beharangozott terepek (extrém karszt, tengerparti sprint, lapos töbrös) sokak kedvét meghozta ehhez a versenyhez. A versenyközpont és a szállás Delnice városának sportcsarnokában volt (az OK RIS Delnice volt a rendező klub), lehetett sátrazni is az udvaron, valamint saját úszómedence is várta a jónépet egy kis lazító csobbanásra.

Az első versenynap helyszíne Golubinjak volt, egy kedvelt kirándulóhely, tájfutó versenyt még nem rendeztek ezen a helyen, ideje volt már. A terepről ízelítő gyanánt hónapokkal ezelőtt felkerült egy video a netre, lássuk, mire is lehet számítani. Töbrökre és sziklákra. Utóbbiból töménytelen mennyiségben.

Jópofa volt az autópálya alatti parkolóhely, innen egy pár száz méteres sétával a célig gyakorlatilag be is jártuk a terület összes lapos részét. És az összes futható részt is. A terepen ugyanis a pályakitűző szerint is a leghatékonyabb versenytílus a lendületes séta folyamatos navigálással. Egyrészt gyors tempó mellett követhetetlen a térkép, másrészt marha könnyen ki lehet törni a lábunkat a terepen. A rendezőség csodálkozott is, hogy megúszta a napot komolyabb sérülések bekövetkezte nélkül.

A befutó szakasz:

Apró sziklatömb:

De lássuk a pályánkat. Aktuális fizikai állapotunk felülírta a "Külföldön kizárólag Elitben" szabályt, és az eggyel alacsonyabb kategóriába neveztünk, M21A-ba. Itt még talán a normál távú napot is túl lehet majd élni. Mindenesetre első napra ebben a sziklarengetegben egy könnyed középtávot kaptunk: 3.2km/255m/16ep. Másfél órát adtam rá magamnak. Kocogás ki a rajtba, ahol kézbe vehettem ezt:

Meglepően símán ment az eleje, helyenként ösvényekkel is találkoztunk, ahol valódi futómozgással lehetett haladni, és a terepen is meg-megmertem kockáztatni néhány futólépést. Az első pár pont olyan gyönyörűen jött szembe, ahogy azt kell, pedig nem kicsit voltak eldugva, aztán később már azért kellett kicsit téblábolni pontközelben, de azok még belefértek.

A 6-os pontnál aztán jól véget vetettem a sikerszériának. Egy némileg fölösleges kerülő után a pont előtt nem tudtam értelmezni a dolgot, dombnak olvastam a töbröt, ennek örömére teljesen más sziklacsoporthoz szaladtam, mint kéne. Hamar kezdett gyanús lenni, hogy nem ott vagyok, ahol, viszont helyre tenni magam nem sikerült sem elsőre, sem másodszorra. Végül csak meglett a pont, és habár ott kolbászoltam nagyjából jó helyen, mégis ugrott 6 percem. Kár érte. Innen a pálya többi része pár bizonytalankodástól eltekintve egész jól ment, ráadásul a terep északi felén jelleget váltott az erdő, és egy sokkal mérsékeltebben köves részen tudhattuk le az utolsó hurkot.

Az időm így a vártnál valamivel jobb lett: 63:31, ami a gyenge középmezőnyre volt elég, számszerűleg a 23. helyre a 42-ből. A terep/pálya viszont valóban nagyon élvezetes és csemegézős volt, már csak emiatt a nap miatt is megérte eljönni a Croatia Openre.

Bár a 34-es pont nekünk épp nem volt, de sok hasonló igen:

A terep futhatóbb része:

Futás után még bejártuk a cél melletti laza 30 méteres sziklafalak környékét, jópofa helyek vannak ott.