Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 932 260 km-t sportoltatok
Alighanem túrabeszámolók...

Mátrabérc - szpesöl edisön

G.Ildi | 2013-04-14 23:10:44 | 2 hozzászólás

Mert ugye az első mindig különleges... Na meg úgy hallottam, általában nem ilyen szokott lenni. Április közepén péládul jellemzőbb a hómentes terep. Például.

 

Na de kezdjük az elejéről. Természetesen ez sem a "mentünk a piroson, aztán ráfordultunk a zöldre" jellegű bejegyzés, hanem beszámoló arról, ahogy én éltem át a túrát.

Ez volt az idei első ötvenes, és amúgy is a híres-hírhedt Mátrabérc, a túrák királynője, kemény, húzós menet, szigorú szintidővel. Korán kezdtem idén a túrákat, de nem igazán remekeltem, nagyon sokat betegeskedtem, csak úgy egy hónapja, a Mátrahegy után kezdtem magamra találni. Már egy hete csak a Bércen pörögtem, próbáltam nem kifárasztani magamat, sokat aludni, rendesen enni.. nem mind jött össze, ráadásul a hét vége felé rámjött valami krahácsolós-tüsszögős sz.rság is, ami lehet, hogy csak allergia. Szóval nem 100%-osan indultam neki, de még mindig jobb állapotban, mint Sanyi, aki tényleg rendesen beteg volt.

 

Kimondottan tartottam az egésztől, lehet, a tavalyi rossz hanákos (uez, leszámítva a Sirok-Kékes szakaszt) emlékek miatt. Pedig még nem is tudtam, hogy pénteken és még a szombatra virradó éjszaka is jó kis eső áztatja az útvonal jelentős részét. A Kékes haváról hallottam, be is tettem 2 pár váltózoknit, hogy ha olvadna, és beázik a terepfutóm, le tudjam cserélni. Hahahahaha! 7:00-kor indultunk a siroki rajtból, 7:10-kor már mindkét cipőm cuppogott, saját magamat combközépig összesaraztam, és a nálam nagyobb túratársaknak (valszeg ezen a távon mindenki ilyen volt) hála egészen a vállamig sárpöttyök díszitettek. Mindehhez szerencsére gyönyörűen sütött a nap, úgyhogy nem is nagyon izgattam magam. (Ispi tanácsára a lábaimat este és reggel is bekentem zsíros krémmel a felázás ellen, ez nagyjából be is jött.) Szóval kikerülhetetlen sártenger fogadott a rajttól pár méterre, lehetett választani a vizes sár és a sima víz között, esetleg az út menti tüskés bokrok alatti araszolást is (ezektől alig néhány seb lett a combomon és a lábszáramon :))

Az erdőbe érve már jobb volt a terep, és kezdődött az emelkedők sokasága. Komolyan nem értem az embereket. Zihálnak, lihegnek, hogy már 20 méterről hallani, kiköpik a tüdejüket is, de előzniük muszáj az egy főnek is épp, hogy elég széles ösvényen.....2 kanyarral később meg már azt se tudják hol vannak. Nem egy ilyen hagyott el minket, egy részük botokkal hadonászva*, általában 10 perc-fél órán belül beértük őket, aztán többet nem is találkoztunk... Sokan voltak olyanok is, akiknek a harsány beszélgetéséből hamar kiderült, halvány fogalmuk sincs, mire vállalkoztak, mennyi az az 56km és a 2700 szint. Ez persze nem leszólás, na de google, Mátrabérc - nem véletlenül nagy a neve...

 

Mindenesetre mi szép kényelmes tempóban araszoltunk előre, ott se nyomtuk, ahol lehetett volna, mert Sanyi elég szarul volt. Ennek ellenére a körülményekhez képest jó állapotban, 3x elázott és kiszáradt cipővel, de abszolút pozitívan értünk kis kaptatóval Oroszlánvárra az első ep-re. Következett a Kékes, javarészt a Viáról ismert útvonalon, a kéken. Még mindig azt mondom, ez a legkellemesebb megközelítési módja. :) Azért a hómennyiség  meglepett rendesen!! Még a Sötét Lápa-nyerget sem értük el, amikor már havas-jeges-vizes úton kellett csúszkálni felfelé, a nyeregtől meg rendes egybefüggő hótakaró várt. Nem volt melege a lábamnak. :) Simán csúcsot értünk, és ez volt lélektanilag a legfontosabb pont: bár még csak 20km, a szintnek több mint a fele lement, a kedvünk és az energiánk nem csappant, ráadásul a javasolt időn belülre kerültünk. Adtunk is magunknak 10 perc szünetet: jó meleg teát adtak, ettünk is, közben remekül lehetett napozni. (Eü kitérő is volt, és basszus, nem irigylem a takarítószemélyzetet, mert azon túl, hogy a wc-k vállalhatatlanul néztek ki, még a pelenkázóról is csurgott a sár...) Bokáig hóban indultunk lefelé a sárgán, én fáztam, mint a kutya a vékony hosszún rövid technikai kombóban, de persze a ponton gondosan a táskám aljára raktam a dzsekimet. Az aljas ereszkedő legalább már csak sáros volt, havas nem, de azért vesztettünk időt rendesen. Innentől nem volt semmi különös. A csór-hegyi emelkedő tavalyhoz képest fel se tűnt, elhagytunk itt is pár aszfaltvagányt, volt, aki az autóúton mellettünk elfutva épp arról panaszkodott valakinek a telefonba, hogy sok a kezdő, aki miatt nem tud haladni, közben meg a dombon a 3. lépés után végleg magunk mögött hagytuk. A galyai hegymenet megint garantált némi lábfürdőt, és bokáig érő havat. A csúcson szélárnyékban kajaszünet, aztán tovább. Felemlegettük Galyavárat, hogy mennyire csúszott, de most sem volt jobb, viszont cserébe rosszabb. Kisebb tónyi jeges állóvíz fogadott a lejtő alján..vááá... Itt már elég gyakran hagyták el nyomdafestéket nem tűrő szavak a számat, de muszáj volt pozitívnak maradnom, mert tudtam, hogy Sanyi betegen nem lesz túl motivált, se motiváló. Szinte végig csöndben volt. Sose gondoltam, hogy ilyen rossz lehet az, ha nem beszél! :D

Vörös-kő előtt még kihasználtuk a teázási és az újabb beázási lehetőséget... Itt hagyott le minket Kimmel Peti, akit jól megszívatott a kutyája. :) Sietett nagyon, hogy beérje a vak srácot (és ideiglenes kísérőjét), akivel végül szintidőn belül lenyomták a teljes távot!!! Az ep-n megint pár perccel az ajánlott időn kívül voltunk, ami még nem is zavart volna, de elcsíptem a mögöttem lévők beszélgetéséből, hogy Keresztesről 16.45 után nem engednek tovább senkit. És Keresztes előtt még ott van Ágasvár. Basszus!! Ezen jól felhúztam magam, mivel a szervezett különbusz negyed óra késéssel indult, és közelekedési problémák miatt 10 perccel még pluszban megtoldotta a menetidőt, így a tervezettnél jóval később tudtunk rajtolni. Olyan nincs, hogy én nem megyek tovább. Nem nagyon léptünk ki, mert S. kezdett megint rosszabbul lenni, én mentem volna, de persze eszem ágában sem volt ott hagyni, cserébe magamban őrlődtem emiatt a hülye "határidő" miatt. Mivel erről az oldalról nem ismertem Ágasvárat, nem tudtam, mikor érünk fel, ha képben lettem volna, megspórolhattam volna jó adag idegeskedést. Teljesen jó időben kaptuk a pecsétet. A csúcsról a kilátás szokás szerint semmivel össze nem hasonlítható... kár, hogy nem volt idő gyönyörködni. A tháznál kis pihenő & vízvásárlás -és betöltés, aztán nyomás le. Soha nem értünk még ilyen hamar Keresztesre, az aszfalton már kocogtunk, 16.42-kor pecsételtek. Persze kiderült, hogy a 7es indulás miatt mindenképp mehettünk volna tovább. Itt már sokan feladták, napoztak, pihentek, várták, hogy beérjen a vége, és induljon velük a célba a busz. Mi viszont rögtön megcéloztuk a Muzslát. Tudtam, hogy a szintidővel nem lehet baj, volt 3 és negyed óránk 14 km-re, igaz, 500 szinttel. Föl, föl, föl. Nagy meglepetést nem tartogatott, kivéve a lábmosókat. (Jeeee!) Holtpont nem volt, de még csak holt pillanat se, bár a hideg szélnek nem örültem. A végefelé muszáj volt megállni, hogy öltözködhessek: táskából cuccok kis, kabát elő, cuccok vissza, kabát fel. Még az elején fogadtunk, hogy felérünk-e 6ig. Ha nem kell kabátolni, nyertem volna. ;) Pecséten kívül sót is kaptunk, így aztán újult erővel vágtunk neki a maradéknak. A jókedvemet még a nyakunkba zúduló nyári zápor jellegű vízadag sem tudta letörni. Az eredménye pedig fantasztikus volt: egy akkora szivárvány, amekkorát még életemben nem láttam. Ráadásul dupla! Pont, amikor kiértünk az erdőből. Leírhatatlan. :) A lefelé már nagyon gyilkolta a térdeimet, de már alig 1-2 km volt csak hátra. Még egy patakátkelést be kellett iktatni, de ezt már sikerült szárazon megúszni. Mondjuk olyan mindegy volt már...:) A szurdokpüspöki célegyenes felé haladva még kivégeztünk egy zacskó gumimacit, az utolsó párszáz métert pedig frankón lekocogtuk. Szóval szó szerinti befutónk volt, 19:28-as célidővel. Lefelé be tudtunk hozni valamennyit, így 12:28-cal végeztünk. Tökéletes! :)

 

Első teljesítésnek bőven jó ez. Volt egy elképzelésem 12 óráról, de erről már reggel 7 és 8 között letettem. Tökéletesen elégedett vagyok, és azért büszke is, mindkettőnkre.

Gyors öltözés, hogy minimális komfortérzetünk legyen, és a busz előtt még pont volt időnk legyűrni egy-egy remek sajtos-tejfölös lángost.

Még így másnap is minden szép és jó, sőt... Csodával határos módon sérülés és betegség nélkül megúsztam a kalandot. Lekopogom, de úgy tűnik, kezd normalizálódni az erőnlétem és az immunrendszerem. Így tovább, remélem. :)

 

 

 

* Jogosítványhoz kéne kötni a túrabotok használatát, komolyan. Olyan szinten közveszélyesek vele néhányan, hogy ha visszanéznék magukat, még ők is megijednének. Csapkodnak, hadonásznak, lóbálják jobbra-balra, hihetetlen. Tisztelet a kivételnek, persze.

2016-06 hó (1 bejegyzés)
2015-06 hó (1 bejegyzés)
2015-02 hó (1 bejegyzés)
2014-07 hó (1 bejegyzés)
2014-04 hó (1 bejegyzés)
2014-01 hó (1 bejegyzés)
2013-07 hó (1 bejegyzés)
2013-06 hó (1 bejegyzés)
2013-04 hó (1 bejegyzés)
2013-03 hó (1 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-09 hó (1 bejegyzés)
2012-07 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (1 bejegyzés)
2012-04 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (1 bejegyzés)
2011-03 hó (2 bejegyzés)
2011-01 hó (1 bejegyzés)
2010-10 hó (2 bejegyzés)
2010-09 hó (1 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-05 hó (1 bejegyzés)