Itt van lassan október eleje, itt az őszi BSI maraton.
Nagyon széles a spektrum, mi is történhet majd október 4-én. Merthogy az egyik oldalon ott van az el nem indulás, a másik -boldog- véglet meg a PB. Mindkettőnek van-volt esélye, ha csak az utolsó egy hónapot tekintjük.
Nyárig még derült ég, napsütés, hiszen bár 5 hónapos totál szünet után, de március elejétől júliusig szépen gyűltek a kilométerek, az én szintemen legalábbis, kb. heti 40 jött össze. Azután a szokott nyári két erős hónap ritmusa felborult, mert július nem lett erős, a pótlással megterhelt augusztus meg előhozta a régi Haglund-Achilles kombót. A szeptember nem hazudtolta meg magát: nagy munkahelyi terhelés, kevés futás. Mindeközben a NIKE-félmaraton körüli napok is érdekesen teltek egy hirtelen jött vállízület-gyulladásszerűséggel, amit kisebb térdfájás követett...
Majdnem bedőlt a maraton projekt, mert elveszítettem kicsit a fonalat meg a lelkesedést. A szigeti 30-as versenyhez kapcsoltam a döntést: ha megcsinálom, akkor tovább gondolkodom -fejben biztos- a maratonon, ha nem megyek el rá vagy feladom verseny közben, akkor átütemezem jövőre a maratont.
Nos, meglett a 30-as, de nem olyan eredménnyel, amely feljogosítana a PB álmokra. A térd a legkritikusabb rész.
Összességében tehát, ha nem fáj a térdem, akkor:
4:20:00 - biztonsági verseny,
4:13:00 - ez reálisnak tűnik,
4:06:00 - jobb napot kifogva még jelentősebb szenvedés nélkül mehet,
3:59:59 - komoly kihívás jelen állapotban, de a számmisztika motiválhat,
3:54:59 - életem második legjobb maratoni ideje lehetne,
3:52:07 - egy másodperccel javítanám meg a maratoni legjobb időm.
Két hét múlva okosabbak leszünk.