Az 5 hónapnyi "nagy pihenés" majdnem legyűrt, de aztán a március megmozdított valamit bennem.
Bár pár nap előre nem tervezetten elúszott a munka miatt, de azokat kineveztem átcsoportosított extra pihenő napnak, brrr...
Nincs most pulzusmérő, de a környéken feltérképezett futókör szintessége eleve tesz a lassú tempóról, meg hát sosem szoktam erősen futni, így év elején pláne: Maffetone rulez! Sőt: gyors futáshoz lábizom és repülő fázis szükségeltetik, ezekből nekem meg egyik sincs, sajna.
Az alapozás első hónapja végül 139 km-t hozott, átlag 7 perc/km tempóval. Leggyorsabban egy fullra futott, meghalós szigetkör ment 5:28-ban, de az első futás 8:32-es tempója sem esett nehezemre. A távok döntően átlag 7 km-esek voltak, kétszer merészkedtem 10 km köré. A Vivicitta 12 kilométere a cél! Azután lesz újabb cél is, még nem tudom, mi.
Bár egy dologról beszélünk, mégis, hányféleképp közelíthetjük meg, mennyi különféle motiváció, munka, teljesítmény, gondolat fűződik hozzá! A futás: kinek rejtett, be nem vallott elfojtás, kinek nyílt önkifejezés, másnak múló divat, fogyókúra, vagy a napi-heti rendszeresség építőeleme, egészség-megőrzés. Vagy épp vállalva vagy akaratlanul is: önmagunk lehetőségein túlnyúló teljesítmények nyomán sérülések, egészségkárosodás előidézője.
Mindenki a saját személyiségéből fakadóan közelít a futáshoz, nem tudunk kibújni huzamosabb ideig a bőrünkből. Van, aki Spártáig fut, van, aki szigetkört fedezi fel, netán a lakhelyén kocog negyedórát, vagy épp többszázezres futópadon izzad.
Balatoni szupermaraton: ez elgondolkoztatott. Önmagunkért teljesítünk, harmóniát keresünk a világban, a külső elismerést (is) áhítozzuk?
Időközben meglett az újrakezdés utáni 100. km, heti átlag 30 km-re tűnik beállni a mennyiség. Ez nem lenne elég a Balaton-kerüléshez, de valamilyen tavaszi félmaratont azért keresni fogok.
Van olyan mélység, ahonnan már csak felfelé vezet az út. Nem a gazdasági válságra gondolok most, hanem a személyes síkra, a futásra.
Kijöttem a köhögésből, lelkileg elfogadtam az eddigi alap edzőhely Europark oda-vissza "elvesztését" (bár az Örs körnek nagyon kell kapaszkodnia, ha feledtetni kívánja az Europark emlékét :) ), és volt egy motiváló cél: a kedvelt Normafa hegyi félmaraton. Április 26. egyszerre tűnt közelinek és távolinak egy félmaraton teljesítéséhez, bár az 5 hónap kihagyás elég megviselt: plusz 5 kiló feljött.
Az első, újrakezdő futások 8 perc körüli tempói azért elgondolkoztattak, majd a jelentkező izomláz szintén, hogyan is lesz ebből félmaraton. és amikor már majdenm belelendültem, jött a hír, hogy nem lehet nevezni a versenre, nincs szponzor, nagy valószínűséggel elmarad.
Engem a cél maga motivál, nem a hozzá vezető út, így ez elég lelombozott. Eleve az egyik kedvenc versenyem volt ez a hegyi feles a hullámvasút-pálya miatt, és kellő motivációt jelentett a tavaszi időszakban ahhoz, hogy valamennyire tervezetten fussak.
Szóval most keresni kell egy hasonló célként funkcionáló versenyt, április vége-május környékén.
A szombati hendi kellemes volt, bár lekéstem a rajtot. Talán éppen ezért lett különlegesebb élmény, hisz egyszercsak a villámlábúak között találtam magam a rajtra várók között, akik 20-22 perc alatt futják a szigetkört. Gyorsan "megnéztem" őket, úgysem látom őket soha, aztán spuri, elindultam. Az első 1 kilométeren kvázi nyulaztam, aztán a később induló szélvészfutók szépen elhúztak mellettem. Ilyen hangulatban evidens volt, hogy Steve tavalyi tanácsához illeszkedve felmérőnek tekintem a szigetfutást, hadd lássuk, mit bírok. Sok illúzióm nem lehetett a 7:30-as, 8:30-as tempójú, újbólkezdő pár futás alapján, de az 5:28-as tempójú szigetkör a vártnál is jobb lett. A pulzus valószínűleg az egekben, de elemcsere kellene a Polarban, hogy nézni tudjam.
Most irány a rendszeresség, el ne süllyedjen a tavaszi futás projekt. Ebben sokat segít az edzesonline-os társak húzóereje: hihetetlen teljesítményekről olvashatunk távban, tempóban, de a kis távok, életszerű tempók is vonzó példák. :)
3 hozzászólás