Tegnap Margita Terepmaraton ( vajon miért hívnak mindig mindent maratonnak , ami nem is az a táv ?) volt . Kicsit fáradtak voltak a lábaim , külön nem pihentem rá . A Rajt után nagyon hamar széthúzódott a mezőny , szokás szerint itt az aszfalton sokan szárnyalnak . Én a tempót próbálltam felvenni és beállítani az "üzemi" pulzust . Egyébként már itt éreznem kellett volna , hogy ez a nap nem a szágúldozásról szól majd : nagyon lassan és nehezen tudtam csak 145 fölé emelni az értéket . Pedig ( valamilyen öngyílkos szándéktól vezérelve azt eszeltem ki , hogy 150 fölötti átlagot érek el , pedig tudom , hogy 152 fölött már savasodni kezdek ) menyivel okosabb ( és kellemesebb ) lett volna ezen a fordúlaton maradni ! Az első emelkedőkön azért beállt a motor a megfelelő(?) fordulatszámra , csak a sár és a néhol feltorlódó gyalogos-tömeg jelentett kissebb akadályt . Volt egy lejtős-vizmosásos rész , ahol többször is csak a jó szerencse mentett meg a nagy zakózástól . Mikor ezt túléltem következett egy jól futható , nagyrészt sík szakasz ahol tudtam egyenletesen haladni . A Margita csúcsára egészen jó erőben és jó kedvvel értem fel , egy pár szót beszéltünk Zenyik Robival aki igéretéhez híven feljött szúrkolni . ( könnyű neki : helyi versenyző ) Útközben egyébként voltak szúrkolók is : Berzsó és Csanya három helyen is feltüntek , jól esett a bíztatásuk . Domonyvölgynél viszont , éppen légüres térben , egyedűl haladtam , elkövettem egy kis bakit , elkavartam egy másfajta szalagozást követve ( itthon , utólag kimérve 750 m volt ) . Ráadásúl kb . itt jöttem rá , hogy még nem ettem semmít és az eddig cipellt italom nagyrésze is megvan még . Erre is csak e kezdődő hányinger ébresztett rá . Megint úgy csináltam , mint egy zöldfülű ! Vajon az embernek hány ilyen eset kell , hogy végre megtanúlja a leckét ? Évente 1-2 alkalommal bizos eljátszom ezt . 25 kilinél ( csak onnan tudom , hogy alaposan megnéztem az órán ) viszont szinte egyik pillanatról a másikra jött a nagyhalál ! ( üdv újjra Nálam !) Ahogy kell , bezsibbadtak a combjaim , erőtlen és kedvetlen lettem . Itt értem utól azt az 5 fős bolyt , akik az eltévedésem alatt elém kerültek . Nem nagyon tünt úgy , hogy bármelyiküket ma megfoghatnám . Próbálltam enni-inni , de már vajmi sikerrel . A kissebb emelkedők is borzasztó lassúra sikeredtek , és szinte 100 méterenként az órát lestem : persze , hogy nem fogytak a kilóméterek . Az egyetlen pont ahol előzni tudtam , az a frissítő/pecsételő helyek voltak , szinte csak egy pillanatra álltam meg , a többiek kicsit tovább . Volt egy pillanat ( a piros háromszögön , a gerincen Gödöllő előtt )amikor még azt hittem , feltámadhatok , mert egészen futószerű mozgást produkálltam , de ez az érzés csak első komolyabb lejtőig tartott , ott már a beállt combjaim nem engedtek haladni . Az utolsó szakaszon , az Egyetemi erdőben , ketten is megelőztek , ami nem is csoda tekintve a csiga szerű haladási sebességemet .
A Célba 3:29-es idővel értem be , amit előre símán elfogadtam volna ( sőt , most már utólag is ), csak éppen az utolsó 10 km-er nagyon szenvedős nyögvenyelős élménye elrontotta az egész futás hangulatát . És nem az , hogy bírkoznom kellett magammal , hanem a gyemekded hibák amiket elkövettem . Most monthatnám azt , hogy majd ebből majd jól megtanulom a leckét , és ez egy jó darabig így is lesz , aztán jön egy futás , ahol mindezt újjra elfelejtem...De hát , végül is olyan unalmas lenne , ha minden egyes futás ugyanúgy zajlana ...