Bizony rövid, mert a végére annyira belejöttem, hogy szívesen bringáztam vagy futottam volna még! De nem szaladok ennyire előre!

Előre szólok, hogy ugyan a táv rövid volt, de az írásom hosszú lesz. Ha nem bírod, bele se kezdj!

Két hete, amikor Egerben voltam elhatároztam, hogy Nagyatád előtt mindenképpen beiktatok néhány triatlon versenyt. Egyrészt tapasztalatszerzés miatt, másrészt a hangulat miatt, ami egy ilyen versenyt körülleng! Akkor kinéztem Balatonfüredet, ami nagyon jó választás volt!

Már 10 körül lent voltunk. Átvettem a nevezési csomagot, visszasétáltunk a kocsihoz, majd a cuccokat összepakolva lesétáltunk mindennel a versenyközponthoz. Röviden beszélgettem végre személyesen is néhány Edzésonline tagtárssal, név szerint és találkozási sorrendben: Kipage, Daniloo és Jocccc. Ezúton is mégegyszer üzenem: nagyon örülök a személyes találkozásnak!

Aztán elrajtolt az elit, fél 2-kor pedig nyitott a depó. Gyorsan sikerült a bepakolás, filóztam sokat, hogy minden rendben van-e, mert meglepő volt mennyire hirtelen sikerült végeznem. Utána átadtam a maradék cuccomat és a táskát a páromnak, Adrinak és kisétáltam a mólóra bemelegíteni. Megdöbbentő volt látni, hogy bemelegítés után a várakozás alatt, közvetlenül a rajt előtt 140-150 körül volt a pulzusom, pedig csak álltam a mólón! Akkor kicsit átgondoltam, hogy mi is fog történni. Ez megnyugtatott!

Számokról nem fogok beszélni, azt megtalálod az edzésnaplómban. Csak két lényegeset említek meg: két hete, Eger, sprint táv: ~1 óra 30 perc. Most rövid táv (tehát Eger duplája): ~2:46. Ennyit számít egy versennyi tapasztalat! De nézzük mi is volt!

Kezdjük az úszással!

Szépen mindenkit magam elé engedtem, mert ismerem a tempómat. Finoman kezdtem neki, aztán ezt sikerült is végig tartanom. Az elején volt kis lökdösődés, mert a Balaton vize nagyon fel volt kavarva és semmit nem lehetett látni a víz alatt. Egy fejberúgást is kaptam egy előttem haladó mellúszótól, szerencsére csak a homlokomra. Az elején nehezen ment a tájékozódás, illetve leginkább az irány tartása. Hol itt volt a bója, hol ott. Mindig a külső íven mentem, így lehet, hogy pár tízméter plusz becsúszott.

Hármas levegővel kezdtem, aztán – már nem tudom mikor – áttértem a kettesre, mert úgy volt kényelmes, különben nem lett volna elég a levegő.

Az első körnél, mikor ki kellett mászni elég furcsa volt. Semmi egyensúlyérzék, alig tudtam kimászni a pallón. A második körnél szerintem simán elmentem volna részegnek, egy pillanatra meg is kellett állnom a palló alján, mert teljesen megszédültem.

Bringa, gyors depóval.

Az elején féltem, mert dombos, technikás pályának hirdették az útvonalat. Hát ilyen legyen a legnehezebb pályám! Eger ehhez képest a sok fordítójával sokkal nehezebb volt. Sehol nem kellett kiállnom a nyeregből, végig ülve tudtam menni. Iszonyúan élveztem a bringázást, ez nekem igazi gyönyör volt! A pálya a következőképpen nézett ki: depóból kijövet egyből mászás, majd jobbra el a 71-es úton, kicsi felfele, aztán hosszú, lankás lefele végig szembeszéllel, a 73-as út elágazása előtt fordító, vissza ugyanígy. Hátszélben felfele, majd egy hosszú lejtő, ahol alaposan rá lehetett tekerni, minden körben 55-56-ig sikerült nagyon könnyen gyorsulni. Aztán egy nagyon éles balos kanyar – az első körben alaposan meg is lepődtem –, borzasztó macskaköves út és már a depó mellett fordultunk is rá a következő körre.

A köreim egyébként nagyjából úgy néztek ki, hogy a szembeszeles szakaszon általában találtam valakit/valakiket, akikkel mentem, aztán a fordító után valahogy mindig lassan indultak ők, én pedig mentem előre. Néha sikerült beállni egy engem előző néhányfős bolyba, néha pedig egy-két emberest sikerült utolérnem, ahol pihentem egy kicsit, majd a lejtős szakaszon otthagytam őket. Így sikerült közel 40 helyet javítanom abszolútban és közel 30-at a férfiak között – már ha jól értelmezem az Agni Timing táblázatát :)

Érdekes pillanat volt, amikor megelőzött egy női versenyző, akinek ugyanolyan váza volt, mint nekem. Erőre kaptam, megelőztem és csak kiabáltam: „Jó a bringád!!!” Mire Ő: „A tiéd is!” :)

Másik nagyon jó pillanat az volt, amikor épp bolyoztunk egy versenyzővel (93-as rajtszám), éreztem, hogy valami nem stimmel, mert lassan megy. Erre hátraszólt, hogy menjek nyugodtan, mert valami nincs rendben a váltójával – nagyon korrekt! A 91-es rajtszámú versenyzővel pedig több körön át együtt előzgettük a versenyzőket, megbeszélés nélkül dolgoztunk össze. A futás megkezdésekor, mikor elmentem mellette megköszöntem neki az összedolgozást. Nagyon jó élmény volt! (Hozzáteszem, hogy aztán gyorsan vissza is előzött, a futás részben írom, hogy miért.)

A hatodik kör elején benyomtam egy Power Bar zselét, ami megint nagyon bevált. Erőre kaptam és talán ez segített a futásban is.

A futás előtti depó is nagyon gyorsra sikerült. Elindultam és örömmel tapasztaltam, hogy nem lötyög semmi a hasamban, nem úgy, mint múltkor! Figyeltem bringa közben az ivásra, nagyjából fél liter víz és 2 deci izó fogyott el. (Izóval kapcsolatban: Powerade soha többet, iszonyú tömény a Gatoradehez és a Vitaladehez képest. Nem csak a szénhidráttartalma, de az íze miatt is. Talán a higítás segítene rajta, de inkább maradok a jól beváltaknál.) Szóval nem lötyögött semmi, de szúrt mindkét oldalam. Az első három kör azzal telt, hogy megpróbáljam megszüntetni a szúrást. Az idők szerint valamennyit lassultam is körről-körre. A frissítés nagyon jól meg volt oldva és külön dicséret a frissítőknek: nagyon sok jó és bíztató szót kaptam tőlük, le a kalappal az odafigyelésükért!

Nagyjából a negyedik körben sikerült elhessegetni a szúrást, ezután már élvezet volt a futás! Egyébként az egész versenyre jellemző volt, hogy csak mosolyogtam. Főleg, amikor Adrihoz és a családomhoz értem, akik bőszen drukkoltak nekem!

Érdekes tapasztalás volt a futás közben, amikor felfigyeltem arra, hogy olyanok kiabálják a nevem, illetve, hogy „Hajrá Balázs!”, akikről fogalmam sincs, hogy kik! Körről-körre bíztattak, állítólag már a kerékpározás elejétől fogva – csak akkor még nem hallottam őket. Adri, édesanyámmal és a húgommal felsétáltak a Jókai utca és a Széchenyi út kereszteződéséhez, mert ott körönként kétszer is láthattak, ahogy elhúzok. Már amikor felértek, akkor hallották, hogy kérdezték egymástól a családtagok, hogy „A Balázs elment már?” Gondolom ugyanúgy szurkoltak nekem, mint futás alatt, amikor minden körben kétszer is kaptam tőlük a bíztatást, amikor elmentem mellettük. Sőt, az utolsó körben még egy fél banánt is kaptam Tőlük! A verseny végén beszéltem a család egyik tagjával és megkérdeztem, hogy honnan ismernek. Annyit mondott, hogy sehonnan, csak kinéztek és úgy döntöttek, hogy szurkolnak nekem :) Hát komolyan mondom, én ilyennel még nem találkoztam, de nagyon-nagyon jól esett! Nem tudom, hogy miért kaptam, de nagyon köszönöm!

Még a verseny előtt történt, hogy a mellettünk lévő padra leült három idős Úr, akik nagyon érdeklődtek. Kiderült, hogy szívproblémájuk miatt a helyi szanatóriumban vannak és már tavaly is Balatonfüreden voltak, amikor a verseny volt. Beszélgettünk velük, nagyon kedvesek voltak, ígérték, hogy majd figyelik a 145-ös rajtszámot :)

Összegezve: teljesen fel vagyok dobva! Inkább meg sem próbálom leírni, hogy mennyire örülök ennek az eredménynek! 3 óra volt a cél, ehhez képest 2:46 környéke. Az látszik, hogy az úszásomon nagyon sokat kell javulnom, a kerékpározásból sosem elég, a futás pedig függ a kerékpártól, hogy pihentem szálljak le, de ott is erősen kell gyűjtenem a kilométereket!

Hát akkor gyűjtöm. Július másodikán, a Balaton Bajnokain találkozunk!