Nem is tudom hol kezdjem. Még mindig nem érzem, hogy készen lennék leírni azt, ami szombaton történt. De megpróbálkozom vele, mert van rá igény!

Pénteken 11-kor indultunk Győrből és nagyjából 3 óra alatt értünk le Nagyatádra. Izgultam, hogy időben odaérjünk az előadásokra, hogy le tudjuk rakni a szálláson a holmijainkat, le tudjam adni a futócuccot a strandon. Néhol volt kapkodás, de visszagondolva nem vészesen bonyolult. A feszültség érezhető volt rajtam, ennek a párom, Adri itta meg a levét sajnos. De ez igaz volt a szombati napra is.

Az előadások és a megnyitó között megérkezett a neoprénem is, amit kölcsönbe kaptam a hétvégére. A megnyitón jó hangulat volt, a technikai értekezlet után pedig visszamentünk a szállásra. Ott én még vagy egy órán keresztül számolgattam, hogy mikor mit fogok enni és inni, mit vigyek magammal bringán, stb. Ami nagyon szépen nézett ki papíron, az borult menet közben, de nem az én káromra!

Reggel fél 5-kor keltünk, reggelire 2 db teljeskiörlésű lekváros kifli. Negyed 6-kor indultunk át Gyékényesre, mert nem szeretek kapkodni. Ott bringafelkészítés, táskaösszepakolás és a szokásos dolgok.

Érdekes volt a neoprén. Mivel elég vastag, nehezebben tudtam benne mozgatni a karom, de az altestem szépen fenntartotta a vizen. Jobb érzés volt így úszni.

Az utolsó negyedóra a rajt előtt egészen nyugodt voltam. A pulzusom sem volt az egekben, mint pl. Balatonfüreden. Talán azért, mert rengetegszer lejátszottam ezt a pillanatot már a fejemben, fel voltam készülve rá és nem meglepetésként ért. Aztán megszóltalt a Paradicsom meghódítása és nem volt visszaút. Az első körben eléggé benne voltam a darálóban. A mellúszókat (Cyco tanácsára és múltbeli tapasztalat miatt is) kerültem, mint a fertőző betegeket. A tó kristálytiszta volt, mindig kerestem egy kellemes sebességű lábat, ami előttem tempózik és igyekeztem beállni mögé. Ez a második körben nem sikerült, siralmas is lett az eredményem. Az úszáson nagyon-nagyon sokat kell fejlődnöm. (Bár azt gondolom, hogy a tavaly szeptemberi állapothoz képest, amikor 25 méter gyors után két percet kellett fujtatnom az uszoda szélén, fantasztikus a fejlődés.) A végére azért fáztam kicsit, mintha elbújt volna a nap és a neoprén sem volt teljesen passzos és bement alá a víz.

A depó viszonylag gyors volt, nagyjából 6-7 perc és már pattantam is a nyeregbe. Sajnos az első 10 km-en kétszer is meg kellett állnom egymás után szerelni. A hátsó váltó összevissza kapcsolt. A vázon található bowdenfeszesség állítót nem tudtam tekergetni, talán beszorult, ezért hátul kellett, magán a váltón feszességet állítanom. Sajnos nem sikerült tökéletesre, totál elállítódott a váltó. Egy fogaskereket egyáltalán nem tudtam használni - valahol a hátsó sor közepén, mert állandóan elugrált róla a lánc. Ez pont egy olyan fogaskerék volt, ami fordulóknál és a enyhébb emelkedőknél segített volna egyenletesen gyorsítani, de így kénytelen voltam egyszerre kettőt váltani, kiállni a nyeregből és inkább izomból tekerni.

Menet közben találkoztam Dizs007 kollégával, remélem nem ijesztettem meg nagyon, amikor rákiabáltam hátulról, de nagyon megörültem! A böhönyei frissítőpontnál kaptam egy akkora Isostar kulacsot, hogy nem fért be a vázba, az vicces volt, csak röhögtem rajta. Aztán a 110. km-nél - tehát amikor a második 35-ös körre indultam - történt egy kis baleset. A frissítőponton ledobtam a kulacsot és amit feladtak helyette kicsúszott a kezemből. Én rutintalanul utána nyúltam és a jobb kezem középső ujja beakadt a küllők közé. Majdnem elestem és a középső ujjam fél perc alatt teljesen beledagadt a bringáskesztyűmbe. Innentől fogva nagyjából 5 perc káromkodás következett, ezt talán nem idézném. Az elején fájt, alig tudtam fogni vele a kormányt és folyamatosan szivárgott a vér belőle. A fordítóknál láttam szörnyűlködő arcokat, illetve mikor bringást előztem, láttam, hogy mindenkinek megakadt a szeme a kezemen. De egy olyan versenyen, ahol a lábamat kell főleg használni nem adom fel egy kézsérülés miatt!!! Vasárnap reggel aztán röntgennel kezdtem, ahol kiderült, nincs eltörve az ujjam. Megtette a hatását a Ca-Mg kúra és a sok porcerősítő - már ha ez utóbbinak van köze hozzá. Így nézett ki a két kezem vasárnap este:

Ami még fontos a bringán, hogy csak banánt és Powerbar szeletet ettem, illetve vizet ittam és higított Gatorade-et. A legvégén nyomtam be egy gélt, de az már a futásra szánt energia volt. A tempómon szépen látszik a lassulás. Ettől függetlenül a férfiak közti 381. helyről a bringa végi depó után a 224. helyre jöttem fel.

Bringa után nem zuhanyoztam, csak megmosakodtam felül. Mindenből frisset vettem fel, zoknit is cseréltem a biztonság kedvéért.

A futás nagyon jól indult, az első néhány körben nem is igazán történt semmi, csak mentem, ismerkedtem a pályával, szoktam a viszonyokat. Aztán valahol a közepén jött egy kis gond. Talán az 5. körben kellett WC-re mentem (ez volt az egyetlen a verseny alatt) és valahogy rosszul ülhettem vagy én nem tudom, de utána néhány körön keresztül szúrt a hastájékom. Itt érhettem el a holtpontom is, többször gyalogoltam bele és a frissítőpontokon is több időt töltöttem el, mint korábban. De a szurkolók ilyenkor is erőt adtak! Ezt le sem írom, félelmetes, át kell élni!

Valahol a hetedik környékén kezdtem aztán el számolgatni. Azt mondtam az elején, hogy este 8 előtt célba akarok érni. Számoltam, hogy kb. mennyi egy kör és számoltam, hogy mennyi van még 8-ig. És a lábamon meg a szívemen kívül minden kikapcsolt. Csak mentem, mint a gép. Innentől nem álltam meg sehol, csak mentem és mentem. Az utolsó két körben még kóláztam, hogy a maradék energiákat is mozgósítsam. Az utolsó köröm úgy sikerült, hogy az elején még magam sem gondoltam volna, hogy olyan tempóban bírni fogom. De bírtam! Fél kör volt hátra, amikor rázendídett az ég, mintha Ő is értem sírna, hogy beérjek! És 2011. július 30-án, 19 óra 58 perckor hivatalosan is IRONMAN LETTEM!!!

Szeretném megköszönni mindenkinek, aki hitt bennem, aki támogatott, aki mellettem volt fizikálisan, a monitorok előtt vagy lélekben! Egy valakit szeretnék kiemelni, akinek az egész felkészülést élőben is el kellett viselnie és ezért óriási hálával tartozom Neki. Ő pedig a párom, Adri! Köszönöm!

Jövőre, Veletek, ugyanitt!