Három a magyar igazság. Harmadjára is lefutottam a félmaratont. És - hasonlóan az októberihez - most sem terveztem előre.
Kicsit későn indultam el, 1 órával elnéztem az időt mikor ebédeltem(3-kor), így fél 4 után nem sokkal, majdnem tele hassal futni indultam - legalább nem fogyott el az enerdzsi.
Olvad, utcákon egybefüggő hótakaró helyett néhol latyak, néhol jégfolt, néhol pocsolya, esetleg árnyékban még havas foltok. Mindegy, nem zavar, jöhet ez is. Nem süt a nap, vagy ha süt is, a felhők felfogják, csak halványan szűrődik át némi fény. Ez van, ezt kell szeretni. Különben is futok, ami önmagában jó, szóval nem gáz.
Eredetileg olyan 18-19 km-t akartam futni. Úgy hosszú futásnak pont megfelel, megdobja a heti km számot is, de nem túlerőltető. Útközben, ahogy számolgattam, hogyan, hány körből jönne ki, valahogy 20-ra növekedett a szám.
Így kijön egész körökkel, legyen 20.
Elfutogattam ezzel a gondolattal, körözgettem, ugyanott mindig - lakatlan részeken nem voltam, mióta leesett a 15-20 cm hó - , de nem untam, elvoltam magamnak; zene szólt fülesemből, valószínűleg ezért sem. Egyszer csak beugrott, hogy mi lenne, ha... na ez már jól kezdődik, múltkor is így lett belőle félmaraton.
21.1 km alig több mint 20, akkor már olyan mindegy, legyen kerek=félmaraton.Persze komoly érveket hoztam fel mellette.
Tök jól vagyok, jól esik, laza minden, nem vagyok se éhes, se szomjas, jó buli, kedvem van hozzá, úgyse futottam tegnap se, szép a 20 is, de 21.1 még szebb... Így megegyeztem magammal, ebben maradtunk: hát akkor 21.1.
Full lazán futottam végig, élveztem az egészet, elejétől a végéig. Egy kellemetlen másodperc sem volt benne.
Oooh sometimes, I got a good feeling...Don't stop me nooow...I don't give, don't give up...Strawberry fiiields, nothing is real...No stress....When love takes over, yeeah...
Volt minden.
A legvégén, utolsó 800 m-en gyorsítottam kicsit, hogy hamarabb érjek haza(így is felhívtak, bár már majdnem otthon voltam akkor), de ezzel együtt is alacsony maradt a pulzus.
Ééés igeen, ezazz, sikerült, háháá...!
Mintha el se fáradtam volna - tényleg nem. Mintha csak a szokásos szombati hosszú, 15-17 km lett volna...
Egy éve még fel sem merült bennem, hogy ennyire fog menni ez az egész. Még hónapokkal később se gondoltam volna, hogy ilyen lazán futok 16, 17 km-t, sőt - mint most - félmaratont.
De inkább nem kötöttem szüleim orrára hogy túl vagyok a 3. félmaratonom - olyan jól hangzik, legalábbis nekem  , tudom, sokaknak ez semmi, de számomra sokat jelent, nagyon sokat - , 19 km-t mondtam. Már erre jött a szokásos úristeneznagyonsok meg holvoltálmáraggódtamsötétedik és társaik, szóval jobb, hogy nem tudják a teljes igazságot - októberben is majdhogynem sokkot kaptak. Menő.
Mindig is tudtam, hogy nem vagyok normális. Mostmár cáfolni se lehet.
És megérte... Annyira jó volt. Még a legutóbbinál(október 8.) is. Egyre jobban imádom, bár mindig úgy tűnik, nem lehet már fokozni.