Ezen is túl vagyok. És várakozásomon felül sikerült teljesítenem. Persze, nem egy élmezőnybeli=profi beszámolója következik most, de én akkor is örülök ennek.Most szerencsére nem kellett abnormálisan korán felkelni - bár ígyis fél 7-kor felébredtem, pedig aludhattam volna 7-ig, dehát amint kinyitottam a szemem, egyből felugrott a pulzus->versenyláz. (De most viszonylag kialudtam magam, 5 óra helyett 8-at összehoztam.) Lenyomtam a torkomon egy kis reggelit - nem sok étvágyam vol hozzá, de muszáj - , elindultam. Idő: hideg, szeles, borús. Tiszta déjavu, 4 éve ugyanez volt, és dátum is napra pontosan ez. Sulitól fél 9 körül indultunk, de nem tudott velünk jönni a múltkor már említett tesitanár, focicsapattal ment máshová; de volt kíséretünk. Utazunk, utazunk, néha megállunk, de csak odaérünk Gödöllőre. Ez eddig oké, csak hol van a repülőtér? Kissé eltévedtünk, meg kellett kérdezni néhány embert, mire odataláltunk. Amint kiszálltunk a buszból, rögtön megcsapott az a jellegzetes sportkrém illat, amit már akaratlanul is ehhez a versenyhez kötök. És csodák csodája, mobilwc-ket is találtam a helyszínen, nem is kellet sokat sorban állni. Még sok időnk volt, ettem-ittam(müzliszeletek, csoki, mg+ca-s víz), igazoltuk a nevezést, felvettük a chipes rajtszámot - ez valami új, anno mikor itt voltam, még külön volt cipőn chip meg rendes papír rajtszám, most kombinálták a kettőt. 982-es vagyok. Azért gyorsan elrepült az a 2 óra, ami rajtomig volt. Rajt előtt 45 perccel elindultam a kísérő tanárral a rajthelyre - ilyen se volt még, én értem ki leghamarabb. Melegítettem, beszéltem a tanárral, folytattam a ráhangolódást vagyis rendesen féltem. Már csak 6 perc rajtig, lehet beállni! Na megyek. Pulcsi le, maradt az ujjatlan. Szétfagyok. Mindenki engem néz. Most mi van? Mindegy, inkább, minthogy megsüljek, nézzenek nyugodtan. Kis ugrálgatás, helyben futás. Még 2 perc rajtig, tessék hátramenni a bólyáig, ne lépjenek rá a fehér vonalra...! Na ugye, mit kell itt tolakodni? És még én vagyom falusi, mikor ezek elém akarnak beállni, pedig csak most estek be... Na jó, hagyjuk, nem számít, nyugi. Sosem álltam még országoson 1. sorban, ráadásul elég közel a belső ívhez. Rajthoz...figyeljetek! The time is now, the place is here. Stay in the present. You can do nothing to chane the past, and the future will never come exactly as you plan or hope for. Ééés.. most! Nem hallottam rajtjelet, de mindenki hirtelen megindult, mintha valami üldözné őket, hát én se akartam lemaradni. Ááá ennyien vagyunk?! Na nem hagyhattok le ennyire, menjünk. De csak ésszel. Nem kell tartalékolni, ez nem laza futás, gyerünk. De ne is fussam el. Belső csatáim közepette kb. középmezőnynél helyezkedtem el. Nem mintha sokat számított volna, folyamatosan változott a helyzet, annyian voltunk... Hátszél volt, meg enyhe lejtő, vittek a lábaim. Aztán éles kanyar balra, oldalszél, kezd kialakulni konkrétabb állás. Ha úgy láttam, lassabak előttem, előztem. Másik kanyar, szembeszél, oh yeah. Majdhogynem lefújta a szemüvegem. Basszus, kellet ez? Nem baj, Vivicittán is fújt... jó ez, segít. 1 km, át a célkapun, még van 2 kili. Tartani a tempót. Ezzel elég jól haladtam, tudtam sokat előzni. Felértünk a pálya tetejére, kanyar, oldalszél, emelkedő vége. Az a zihálás, ahogy az a sok futó lány körültöttem kapkodta be és fújta ki a levegőt... Úgy, ahogy én is, de csak ha arra koncentráltam, akkor vettem észre. De inkább nem azt hallgattam, jobban motivált magára a futásra - az eddig lefutott, a mostani futás, és a jövőbeli lefutandó km-ekre meg arra a rengeteg szép pillanatra amit ezek okoztak vagy fognak okozni -  gondolni. Ha odafigyeltem, szélsusogásként hallatszott a tömeg légzése. Kíséretként a lábak dobbanása a földön, rengeteg lépés, előre, jobb, bal... Volt 1-2 igen csámpás is, már nem azért, nem bántásként, csak olyan viccesen nézett ki; kilógott az egész helyzetből. Még egy kanyar, hátszél, lejtő kezdődik. Lábaim maguktól megiramodtak, vagy talán a cipő vitte őket - varázscipő, zsír új, 0 km-es, csili-vili. Egyébként a rajtnál csak mellettem 2 másik lánynak volt tökugyanilyen, csak használtabb kiadásban. Teljesen magával ragadott a verseny, a futás: suhanni, menni, puha érkezés a fűre és már futunk is tovább, süvít a szél... Tovább tartottam a tempót, illetve gyorsítottam is. A rajthelyre érve 40 körül lehettem - a kísérő tanár mondta, szurkolt, bíztatott. Gyerünk, hajrá, fuss! Oké, oké. Már csak 1 kili. Nem bírom. De. Nehéz. Ki mondta, hogy könnyű lesz? Azért is. Ha így érnék be, már jó lenne... De tudok még jobb is lenni, rajta. Kanyar, már csak vagy 800. Oldalszél. Egyet jobbról, egyet balról. Tisztára, mint egy tánc, csak nehezebb, de jobb is. Még egy kanyar, szembeszél. Anyád. 500 m lehet, ezt már ki kell bírni. Még párat. Gyerünk, jó lehet, most kell belerakni a titkos energiákat, itt a pillanat. Kb. 200-300 m még. Szinte fuldoklok, ahogy mindenki más. Lábam ragad a földre, ólomsúlyú. De bírni kell, menni kell, futni kell. Mezőny itt már jobban széthúzódott. Előztem egy lányt, utána folyamatosan bíztatták: előzd ki, gyerünk, fuss rá, menj el mellette. Na nem előzöl ki. Nem mehetsz el mellettem. Ha belepusztulok is, de mellettem ma már nem megy el senki ezen a versenyen. 100 m. Előttem volt pár méterre még valaki, de ő is rákapcsolt, túl messze volt. Azon voltam csak, minden maradék energiám arra áldoztam fel, hogy azon a helyezésen érjek célba, ahol vagyok, lassítás nélkül. Át a chipérzékelő kapun. Itt vagyok, cél, kész. Ne állj meg, menj el a bójákig, ne álljatok meg itt, nem fértek el... Gyakorlatilag támolyogtam, tüdőm majd' kiköptem, lábaim meg elhagytam valahol. Adtak jó kis cukros, gusztustalanul édes teát, elvettem egyet. Meginni még vagy egy percig nem voltam képes, annyira kapkodtam a levegőt. Óvatosan kortolygattam, köben sétálgattam; láttam, a többiek ülnek, de eszem ágában se volt leüllni - testemnek kicsit más volt erről a véleménye, de megértettem vele, hogy nem ülhetek le, mert bitang izomlázam lesz holnap. Mondta a kísérő tanár, 30 valahanyadik vagyok. Ááá ezaz! Egyéni csúcs. Soha ilyen jó még nem volt...! Eltébláboltam  a reptéren, buszunkhoz is párszor odamentem, de 1x se tudtam bejutni, sosem volt ott a vezető. Hmm, pedig de jól esett volna egy kis csoki. Utána is éreztem, ez aztán fullos futás volt. Megnéztem a fiúcsapatunkat, középmezőny környékén, kicsit utána végeztek - nem rossz ahhoz képest, hogy egyik se futó, és nem gyakran szoktak futni. Elvoltunk még egy darabig, a szervezők kirakták a pontos eredményeket is. 33. lettem - megyei 3, országos 33, ami ráadásként 3 km-en volt, a 3. országos futóversenyemen - , 13 perc valamennyivel, de azt elfelejtettem megnézni, hányan voltunk->majd valamikor csak felrakják netre, akkor pontosítok. Leadtuk a chipes rajtszámot, aztán hazaindultunk. Érdekes, hazafelé valahogy sokkal gyorsabban telt az idő. Bár lehet azért is, mert tudtam, otthon töri és biosz tanulása vár rám - témazárók holnap. Nem mintha azóta túlzásba vittem volna. Ezek után nem érdekel túlzottan, majdhogynem lesz*rom. Úgyis jól állok mindkét tárgyból.

Szeretnék még kicsit versenyezni. Erősebbnek, jobbnak, gyorsabbnak érzem magam, mint valaha; eddigi legjobb formámban vagyok mostanság, a sikerek meg motiválnak további teljesítésekre. Ha iskolai szervezésűre nem is tudok eljutni, akkor magamnak találok ki valamit, valahol el szeretnék indulni...

Megérte azt a sok résztávot, fokozó 2,5-3-3,5 km-es futást, iramjátékot, hosszúakat lefutni, korábban kelni csak azért, hogy futhassak. Megérte a megyein, és ma az országoson megküzdeni. Fúú de jó volt. Mindig azt hiszem, ezt már nem lehet fokozni, de cáfolnom kell saját magam. Persze, versenyek nélkül is jó futni, de így még szuperebb. Annyira örülök, hogy nagyon. Ennél pontosabban nem tudom magam kifejezni.

Most nem majdnem, megcsináltam, az elejétől a végéig. De csak sorban...
Tegnap délután felvonatoztunk Tokajból Budapestre, elmetróztunk a "szállásra". Még korán volt, ettem, ittam, majd este 11 körül aludni mentem. Most szerencsére tudtam aludni, csak néha felriadtam. Na meg reggel egy órával a kelleténél felébredtem, csak úgy magamtól - csak izgulhattam egy kissé... - , külső tényező nélkül; de még így is kialudtam magam. Lassan készülődtem, reggeli fél 9 előtt(banán, kifli sonkával, joghurt, müzliszelet, túró rudi, 1 pohár víz, 1 pohár Ca+Mg), - kezemre-karjaimra alkoholos tollal felírkáltam a részidőket(5:25-ös kilikkel számolva, 3 km-enként) és motiváló idézeteket, úgyis bolondok napja->félpár fülbevaló, felemás zokni, csörgős sapka megvolt -  fél 10-kor indulás. 10:15-re értünk ki a Margit-szigetre, ami egy röhej, mert légvonalban lehetett vagy 5-10 percnyire, dehát ez Bp, ez nem Tokaj=vidék... Járkáltunk, szétnéztünk, mi hol van, 10:20-tól 10:35-ig WC előtti sorban állás, utána 10:45-ig melegítés, majd beálltam a 3. számú, tehát sárga rajtzónába, úgy a közepére. Ekkor még alig álldogáltak, de hamar tele lett miden emberrel. Rajt előtt 5 perccel kiadtam a pulóvert szülőknek, onnantól kezdve rövidujjúban fagyoskodtam(de csak indulásig). Egy perc rajtig, Kovács Kokó fog indítani, számoljunk neki vissza hagosan, magasba a kezeket, és rajt...! Tényleges rajtunkra kb. 3 percet kellett várni, már nagyon be voltam sózva. Menjünk már, gyerünk, gyerünk.... Végre, stopper elindítva, kezdjük, menjünk. Teljesen laza tempóban indultam, kicsit féltem is, ne legyen túl lassú, de már az első km-eknél gyorsabb volt a tervezettnél pár másodperccel. 2-3 km környékén feltűnt, ki kéne mennem WC-re - na fasza, tiszta mumusom lesz ez.... Nem, nem kell, nem érdekes, hagyjuk. Eltereltem a figyelmemet, sikeresen. Úgyis annyi minden volt: végre futok, félmaratont, április 1, zene, emberek, hangulat, minden. Ha meg már Vivicitta, akkor nézzük csak meg ezt a Budapestet - és tagadhatatlan vidékiként bámultam az épületeket, azt is, amit már sokszor láttam, az utcákat, mint aki még nem látott nagyvárost. Néha láttam kiírva a km számot, néha meg hiába kerestem, elbújtak, vagy elfújta a szél, nem tudom. Mindegy, jó' van ez. Rátérve a szélre: meglepő módon nem zavart a szél futás közben, zavartalanul belevigyorogtam a pofaszélbe és a hátszélbe is. Sőt, néha kifejezetten jól esett: mikor hosszú hátszeles szakasz – ezek végére már melegem lett – után jött a szembeszél vagy oldalszél felfrissített. És nem bambultam el a 12 és 21.1 km-es távok elválasztásánál sem. Vagy 2x találkoztam szüleimmel, szóval legalább most van rólam kép, nem úgy, mint szeptemberben. Nézegettem, hasonlítgattam a tervezett-és elért időket, egyre nagyobb volt a különbség, és mínuszban, tehát féltáv után már 2 perccel jobb voltam a tervemnél. Sokan voltak, főleg a szurkolók, jó volt látni azt a sok mosolygós arcot – vagy talán csak nekem tűnt annak? Mert megállás nélkül vigyorogtam… - , bíztatást, szurkolást hallgatni, a zeném mellett. Kifigyeltem, hogy 16 km környékén lesz mobil wc, na akkor majd elmegyek. Jut eszembe, nem is ittam addig egyik állomáson se; ezért se, meg mert nem volt annyira meleg, hogy szomjasnak érezhessem magam. 11 km és 16 után elküldtem 2 előre megírt sms-t, hogy mindenki nyugodt lehessen, és amúgy is olyan poénosnak tűnt valahogy. Tök bulinak éreztem ezt az egész félmaraton futást, furának tűnt, hogy szeptemberben már 12 körül kezdtem fáradni, most meg semmi… Na jött a frissítőállomás 16 körül, megittam egy pohár vizet(jó hideg volt…), és irány a mobilwc, gyorsan végeztem, kb. 1,5 perc mehetett el ezzel, de nem sajnáltam az időt ilyenre, meg amúgy se kellett még nagyon iparkodnom. Folytattam tehát vidám utamat. 18 km után megettem 2 kocka csokit – karamellás Tibi, nyamm… - és komolyan elkezdtem gondolkodni a gyorsításon. Á, már csak 3 kili, ezt már mindenképp lenyomom, gyerünk, menjünk, fussunk! Ezaz, ez tök jó. 19-től kezdve meg már beleraktam minden maradék enerdzsimet, mégse éreztem úgy, hogy nem bírnám még egy jó darabig. Fúú de jó futni, hát még így! Visszaértünk a Margitszigetre, láttam, már alig van hátra, tovább nyomtam, futottam ahogy bírtam. Kicsit csodálkoztam közben, én itt rohanok mint akit üldöznek, már mindjárt vége, a többiek meg olyan visszafogottan mennek. Kit érdekel, én akkor is futok ahogy nekem jó. Már láttam a nagy T-com-os kapukat. Olyan félig állati-félig emberi érzéseim lettek, mint még szinte soha. Megláttam sétálni a cél felé a járdán szülőket is, intettem, aztán mentem. 100 m – a számláló 1:50-et mutatott, ez már csak jól végződhet - , 50 m, 30, 20, 10, készítem a kezem a stopper leállításához. És…és…és…Yes! Ez az! Kéész! Hatalmas örömujjongásom közepette átfutottam a célkapun – végre saját lábon, haha… - magasba a kezeket, stopper leállítása, magamat viszont alig bírtam leállítani, majdnem belerohantam az előttem állókba. Aztán megnéztem az időmet is: 1:48:43. Le se esett először. Mi van?! 1:50-en is belül?!! Áááá nem hiszem el…! Pedig annyi. Még jobb. Átvettem a befutócsomagot, odébbsétáltam. Ittam, kicsit ettem is, hívtam szülőket, hova jöjjenek(Adidas standok előtt áltam). Még mindig felpörögve elmondtam a legfontosabbakat, aztán átvettem az öltözőben – ezt azért kellett egy kicsit keresnem – a pólót, felöltöztem, vissza nagykabát, csörgős sipka, mivel kezdtem fázni. Kicsit tébláboltam még a helyszínen, a spuris stand felé is… Hmm, kéne lassan egy új futócipő, de nem tudom, mikor jövök legközelebb Bpre, amúgy is bőven a tervemen belül teljesítettem, ezt most megérdemlem. Nézegettem, egyből egy Saucony felé húzott a szívem – a mostani is az, és nagyon jól bírja, 1300-1400 km után is, csak a gyöngyvászon lyukas 2 helyen, meg a talpa néhol elég kopott, de még csillapít is. Egy eladótól kértünk egy megfelelő méretűt, ami más színű volt, de nekem az már igazán nem számít, meg ez is tetszett. Felpróbáltam, tök jó, kényelmes, mintha a lábamra készítették volna. Kicsit elbeszélgettünk az eladóval, jó lesz-e ez a lábamra, és megállapodtunk, hogy igen, szóval megvettem. Lassan majd elkezdem hordani ezt is, ami egy: Saucony progrid jazz 13. Ezután már elindultunk vissza a szállásra, gyors zuhi, cuccolás, keleti pu és haza, Tokajba.
Nagyon-nagyon perfect kis nap volt ez a mai. Bolondok napja, az én napom is ezek szerint.
A legjobb futásaim között abszolút elöl van ez a mai félmaraton, a hosszúk(16km+) között meg listavezető.
Olyan jó. Ezek után plane úgy érzem, formában vagyok. Eddigi legjobb formámban. Ilyen még tényleg nem volt, hogy rövidebb távon és félmaratonon is egyszerre így menjen minden.
És még mindig tart az endorfin-löket… A 3 friss vízhólyagom se rontja ezt az ebszolút elszállt-boldog hangulatom.
+friss: hivatalos eredmény: 1:48:45, 82. a nők között.