Azt se hittem volna, hogy egyáltalán eljutok ide. Edzésnaplómban már írtam, minek köszönhető ez, de itt is kifejtem az olvasók kedvéért. Ugye részt vettem a megyei atlétika 3000-en, ott siker, 3. lettem, de bőven 12 perces időn kívül(12:54), szóval ezzel le is zártam a versenyszezont. Onnantól kezdve csak lazáztam, sőt, 12 napot futás nélkül töltöttem el boka dagadása miatt - igaz, bringával nagyjából formában tartottam magam, de azért az nem ugyanaz. De csak hittem, hogy mostantól semmi dolgom. Múlt hét péntek este(éjjel) nézegettem a netet, borsodsportra is benéztem, kíváncsiságból megnyitottam az országos versenyre meghívottak listáját is. Nem hittem a szememnek: behívtak engem is! Leírhatatlan érzés volt, teljesen felpörögtem. Persze tudtam, most már sok dolgot nem tudok csinálni, készülni max. fejben lehet. Szóval elintéztem a maradék dolgot, megbízást kértem suliban, hogy ne kelljen hétvégén egy szerencsétlen tanárt elrángatni, mehessek szülővel, praktikusabb lenne. Gyorsan eltelt a mai napot megelőző hét. Én meg nem gondolkodtam a versenyen, vagyis nem úgy, ahogy szoktam. Talán azért, mert ilyenen még életemben nem voltam, és nem tudtam, mire számítsak, mi lesz egyáltalán. Másrészt meg már egyszer befejeztem idén a versenyzést, (nekem) nem egyszerű csak úgy visszatérni, mert mégsincs még nyugi... Ennyit a korai előzményekről, most jöhet a verseny és az azt megelőző nap.

Szombat. 5:00. Olyan, mintha csak most aludtam volna el. De fel kell kelni, megy az a hülye vonat hülye Pestre nekem meg mennem kell hülye versenyre utálok mindent miért kell szombaton hajnalok hajnalán felkelni...?! Szokásos reggeli, ezesetben hajnali morgolódás. Rögtön elmúlik, mikor kinézek az ablakon és látom, érzem, végre süt a nap. Állomásra menet is megbámulom, milyen szép minden. Megfogadom, egyszer még felkelek ezért - na jó, 2x, egyszer futni, egyszer fényképezni. A vonatút eseménytelen. Délre kimetrózunk illetve kigyaloglunk a Puskás Ferenc Stadionhoz. Kicsit eltévedünk, de nem baj, van idő. Odabent mindent megbámulok, le se tagadhatnám, honnan jöttem... Tetszik a hangulat, pedig én most csak civilben vagyok még itt. Nézegetem a többieket és ekkor döbbenek le, mekkora hülye vagyok. Nem hoztam magammal hosszú melegítőt/futónadrágot. Miben fogok így másnap melegíteni? Tudtam, hogy nem lesz meleg, miért nem volt ennyi eszem...? Bezzeg rövidből 2 is van nálam. 12:20-kor megnyitó kezdődik. Himnusszal, mindennel együtt 5 perc. Na én meg azt hittem, lesz vagy 15-20 perc, ezért nem is kellett volna ma kijönni. Nem baj, legalább tudni fogjuk, mi hol van. Délután láb lejárása - beszereztem egy pöttyös sztreccs testnadrágot, aminek még lesz szerepe - , este kikapcsolódásnak mozi. Elalvás nem megy annyira könnyen, de a) nem vész és b) nem megszokott környezet a hibás. Sőt, a szombati 4,5 óra alváshoz képest ez a 7-7,5 óra teljes pihenés.

Vasárnap. 6:45. Kivételesen nem magamtól ill. versenyláztól, hanem tényleg az ébresztőtől kelek. Öltözök, kicsit eszek, cuccot összedobom és mehetünk is. Kissé idiótán és viccesen és bolondnak érzem magam a feltűnő, pöttyös nadrágban, de valamiért helyesnek érzem. Elég hamar, 8:05-re kiérünk trolival+gyalog, sok idő van még. Regisztrálunk, 309-es vagyok, leülünk lelátóra. Tök jól elnézelődök jó ideig, pl. fiú rúdugrást kis kihagyásokat leszámítva végignézem a bemelegítéstől a verseny végéig egészen. Jó itt lenni. Egyszerre van jelen az abszolút lazaság és a versenyszellem. Már akkor eszembe jut, ide még egyszer el szeretnék jutni versenyzőként. Kicsit bemegyünk, vagy 10 percig zenét hallgatok, hangolom magam. Na azért nem vagyok nyugodt. Kezd száguldozni az adrenalin is, már hiányoltam... 9:30-kor mellékhelyiségeknél is sorra kerülök, utána kezdek melegíteni. Top, ujjatlan póló, pulóver, sort, hosszú pöttyös nadrág. Nincs is olyan hideg. Nem tudom, miben fussak. Mekkora poén lenne ebben a pettyes cuccban ááá...! Jellemző lenne. A bolond. A falusi(tényleg én képviselem a vidéket, ilyen kisvárosból nem sűrűn jönnek ilyenre, most is biztosan én jöttem a legkisebb helyről). Az amatőr. A különc. De ennyire nincs hideg. Sortban leszek. Kivételesen némi zenét is igénybe veszek a melegítéshez - hogy véletlenül se legyek higgadt, kiegyensúlyozott - , ilyen eddig még versenyen nem volt. Kicsit tétova vagyok, de már fel se veszem, mindig így telik a rajt előtti utolsó pár perc. Kezdünk gyülekezni. Nézem, sokan csak topban vannak. Hmmm, talán nekem is így kéne...? Nem is tudom. Az utolsó pillanatban, mikor már állítanak be a rajthoz név szerint - nekem ez is új -  eldöntöm: leveszem az ujjatlant. Persze szerencsétlenkedek a rajtszámmal, majdnem fejjel lefelé tűzöm vissza. A beállásnál újabb meglepetés ér. Megszólít egy lány, hogy szokta olvasni a blogom. Mondja, apja fent van edzésonline-on, így ő is meg szokta nézni, miket írkálok. Tök jókat írsz, olyan vicces, hogy pl. mindig rosszul alszol. Hát ez most se volt nagyon másképp. Még megbeszéljük, hogy nekünk nem ez a táv fekszik, hanem hosszabbak. Aranyos nagyon. Kicsi a világ. Vagy az edzésonline nagy. Vagy mindkettő. Megy az idő. Fura. Rajthoz, ne lépjetek a vonalra! Dörrr. Elsütik a rajtpisztolyt. Elindulunk. Mindenki kiugrik, hát én is. Követem a megyei technikát. Kicsit többen vagyunk, együtt futunk az 5. korcsoporttal - de azt hiszem, külön értékelik. Ez nagyon durva. Még csak 1 kör ment le és már hogy elhúzott az eleje...! Nem baj, nekem az nem cél, nem téma. Csak ide beállok és akkor majd a végén is jó helyem lesz. De csak nem akarnak leszakadozni. Sőt, egyre jobban jönnek fel. Körről körre mennek el mellettem. Merek is, meg nem is visszavenni. Mert ezek annyire jönnek, hogy simán itthagynak, ha nem sietek. De ha elrohanom az elejét, akkor meg kikészülök, és azért maradok le. Sehogy se jó. Én meg fáradok. Nagyon. Már 3. körben azt hiszem, nem bírok futni. Hát igen. Ez országos. Szakadéknyi különbséget érzek a mostani esélyeim és a megyei formám között. Még 3 kör. Alig vannak már mögöttem. Egész pontosan egy darab lány. Na szép. Nem baj, legalább (még) nem vagyok utolsó, ezzel már bőven teljesíteném a célom. Jó lenne. Csak lenne. Nincs tőlem a lány annyira lemaradva. Sőt. Jön fel. Nem is, mert én lassulok hihetetlen mértékben. Még próbálkozok, hátha legalább ezzel a tempóval... 200 m múlva kiderül, ezzel se. Jön fel mögém: hallom a lélegzését, cipője dobbanását a rekortánon. Nem is vagyok képben, hol járok. Vagy nem is érzem fontosnak. Ezért vagy 5., vagy 6. körben végül lehagy az utolsó versenyző is. Na, jól van, menj csak. Szűkül gondolataim szélessége. Ami megmarad, az is irracionális és helytelen és legfőképpen valahogyan rezignált. Megfordul fejemben, még hátha visszaelőzöm. De ezt csak az agyam akarja. Vagy ő se. Mert lemaradok. Így már motivációm is rohamosan fogy. Mint mondjuk egy kotangens függvény. Azzal a különbséggel, hogy én nem emelkedek fel a szakadási hely után, nem kapok új erőre. Sajnos. Durva, hogy lealáznak. Az első 3 le is köröz. Mikor nekik csengetnek, nekem még 2 kör van hátra. 2 kör! Ne már. Basszus, ez nem igazság. Miért is nem...? Ők is ugyanannyit annyit futnak, csak ők jól csinálják, mert gyorsabbak és kevesebb ideig kell szívniuk. Se előttem, se mögöttem senki. Ráadásul úgy, hogy tudom, azért, mert tökutolsó vagyok. Fúú de abbahagynám. Most már hova, minek fussak? Naaaaa! Mi a szart csinálsz? Nem emlékszel, hogy örültél, hogy itt lehetsz? Ahhoz képest, honnan jöttél, hogy magadat edzed, hogy nem is készültél erre, milyen fasza már, hogy országoson futhatsz?! Szóval ezt most nem engedheted. De nem bírom már. Rohadt nehéz. Akkor is. Ezt most lefutod. Ha √2 sebességgel. akkor annyival, de futva fogsz beérni a célba. Már rég a célban vannak, mikor nekem csengetnek. De rendesek, legalább csengetnek, és nem néznek le, amiért úgy állok, ahogy. Utolsó kör. Most már menj. 400 m. Végül is, felfoghatjuk úgy, tiszteletkör, más már nincs a pályán. Fél kör. Röhej, már kezdik rendezni a gátakat a következő számra. Csak érj be a célba, csak fuss! 50 m. Mindjárt vége. 20 m. Ennyi volt? Van még valaki? Cél. Cél! Végre, á, ó, ú, í, vége, jajj de jó már. Idő 13:04. Vagy 05, mindegy. Hát, úgy 10 s-al rosszabb, mint megyein. Hát, legalább nem sokkal rontottam. Valamiért örülök annak, hogy utolsó lettem. Olyan vicces. Mekkora poén már! Helyénvalónak, helyzetbe illőnek érzem. Úgyse voltam még utolsó. És különben is, valakinek utolsónak is kell lennie. Enyém ez a hely. 19. összesen. Korcsoportomban 13. Jól esik. Jól hangzik azért, hogy országos 13. De nem is. Kevesebb, mert nincs itt az, aki a megyeit nyerte, és talán a 2. sincs itt, szóval... akár még 11. is lehetek. Toll, oder? (Hatalmas némettudással rendelkezek; itt villogok azzal a 10 szóval, amit tudok.) Majd megnézem neten, csak felrakják. Gratulálok a lányank, akivel beszéltem rajt előtt, majd szép lassan visszamegyek a helyünkre. Iszok, üldögélek, szép lassan visszaöltözök - vissza pöttyös nadrágot. Ez már mindenképp kedvenc cula lesz, ennyi élmény után... Nem akarok még menni. Jó itt. Nézünk még pár számot, aztán szép lassan elindulunk. Dokumentálom a helyszínt, megörökíttetem magam is - ki tudja, jövök-e még ide...? Metrózunk - egyszer rosszra szállunk, semmi baj, csak röhögök, mint egy idióta - , szállás, átcucc, metró, keleti pu, vonat és haza. Látok pár srácot-lányt, akik tuti ugyanonnan jönnek, mint én. Az út eseménytelen, hazaérek.

Szóval nem érzem kudarcnak ezt a mai napot. Sőt, sikernek. Utolsó lettem, nem voltam toppon, időm se jó, mégis, mégis győztes vagyok valahol. Pozitív, hogy mostanra ott vagyok, tudom értékelni, amim van. Jó buli volt. Nem mintha csak úgy ellazáztam volna. Amit adott körülmények, adott formám között-mellett teljesíteni tudtam, azt hoztam, beleadtam. Szeretnék jövőre is itt lenni. Úgyis utolsó gimis évem lesz. Így, meg mert úgysem mehetek félmarcsi fölé egy ideig, jövőre jobban rákészülök, többet gyorsítózok majd. De most már tényleg pihenés.

Vagyok olyan hülye, hogy úgy gondolom, utolsónak is jó lenni. Most legalábbis biztosan. Megérte. Ennyi elég is volt. Idén. Jövőre jobbat várok... (azért van itt maximalizmus...) Majd kiderül.

+(egy nappal később): meglepetééééés: biztos sokan nem jöttek el a korcsoportomból, ezért 7. lettem a korcsoportban, azzal együtt, hogy tökutolsó! Úúú te jó ég, országos 7.! És mekkora abszurdum már, hogy mindenki rámvert legalább fél kört, otthagytak rendesen, és mégis elhoztam egy 7. helyet! Hihetetlen. Na asszem ma is a boldogságban fogok futni...