Valamikor augusztus végén fejembe vettem, hogy évadzárásként teljesíteni kellene egy balatoni karikát. Az időjárás-jelentéseket szorgosan figyelve legalkalmasabbnak a szeptember 17-i nap ígérkezett.

Némi szerencsétlenkedés után reggel 7-kor indultunk Köröshegyről Siófok felé. Szeptember révén a hőmérséklet nem volt valami magas, ezért elkelt a vastagabb felsőrész, valamint a rövidgatyához a térdmelegítő. A balatonvilágosi és az akarattyai kisebb emelkedős részt leszámítva Zánkáig minden erőfeszítés nélkül ment. Az útjelzések hellyel-közzel rendben voltak (és nagyon bosszantóak, ahol nem voltak), a kerékpárút minősége a déli parton - szerintem - sokkal jobb, mind az annak "kinevezett" mellékutak az északi oldalon. Viszont a gyalogosok legalább annyira vonzódnak a kerékpár-sávhoz, mint a Nagy Faluban, egy ilyen szemét legeltető birkanyájba sikerült Gergőnek - szó szerint - beleszaladnia. Még idejében csengetett is, de miután a nyáj nem moccant a satufék meg egy jól megkoreografált bringás esés következett (és még bocsánatot sem kértek). Néhány száz méterrel később revansot vettem a kerékpárutat lefoglaló gyalogosokon. Határozott, erőteljes közlésmódban tudomásukra hoztam kb. 10 méterről, hogy nem ez a járda. Az eredmény több volt, mint hatásos...

Megközelítőleg 100 km után, Zánkán álltunk meg ebédelni, addig néhány müzliszeletet meg energiaitalt fogyasztottunk. Valamiért nem akart semmi lemenni a torkomon, csak úgy forgott a számban az étel. Meg is lett a böjtje, nem sokkal később kezdett lankadni a kedvem, ezért betértünk egy fogadóba egy-egy korsó kólára. Meg kell hagyni - bár nem szeretem - jól esett, és adott kellő lendületet is. Szigligetig eseménytelenül telt a tekerés, általában jó minőségű kerékpárúton, annak hiányában a 71-es főúton, egész Keszthelyig, amiről azt hittük, soha nem érjük el. Közben úgy 140-nél elkezdett görcsölni a bal combom - némi nyújtás és fél tasak zselé elfogyasztása rendbe tett. Keszthelyen feltöltöttük a vízkészleteinket, és serkentésnek elfogyasztottunk egy kávét.

Fonyódig (180 km) sikerült egész jó átlagot tekerni, amihez hozzájárult az időközben megélénkülő déli szél is. 170-nél ismét elkezdett vacakolni a bal lábam, valamint a talpam is zsibbadt - mint utólag kiderült a stopli vájataiba ült bele a betét és ez nyomta a talpam. A nyereg meg, hááát, ne tudom törte-e, mert nem maradt épp érzékelő bimbó a fartájamon. Fonyódon leadtuk a málhánkat és csak a legszükségesebbeket vittük magunkkal. Látható volt, hogy sötétedés előtt nem sikerül hazaérni, ezért felszereltem a világítást - amiből sajna a hátsó nem működött. A hátralévő távon változatosság képpen a bal lábam húzta a görcs. A végén meg mindkettőben éreztem, de kellően rezignált voltam, hogy jelentőséget tulajdonítsak neki. Az utolsó 15 km-t már sötétben tettül meg, nem éreztem, nem gondolkodtam, elfáradtam.

A szálláson nagy adag tészta fogadott, ami nagyon jól esett. Zuhany után egyből mentem aludni, nem kellett altatódalt suttogni a fülembe. Nem volt - most sincs - izomlázam, bár érzem mindenem, főleg az ülepem. Talán nem csoda, 215,36 km 10:32:34 idő alatt, egy slick gumis montival, remek 25 fokos, derült időben. Jövőre is ki kell valamit találnom...