Muszály ezt leírnom, mert nagyon régen fordult elő velem ilyen kedves dolog.
Battyogok haza és közben azon dolgozom, hogy a munkahelyi gondolataimat magam mögött hagyjam és hogy ne essek pofára a nagy sötétségben. (nincs közvilágítás). Ebben az állapotomban egyszercsak mellettem terem egy kisfiú, aki minden különös bevezető nélkül - mintha már legalább 1 órája ismerkednénk - megkérdezi mi a véleményem a füttyös tudományáról és mint egy pacsirta elkezd fütyülni. Nagyon aranyos volt. Aztán megtudtam, hogy birkózó edzésről éppen hazafelé tart, 9 és fél éves. Mosolygott, sokat beszélt és kérdezett. Olyan sokat beszélgettünk, pedig rövid volt az együtt lesétált út.
Olyan szívmelengető volt a gyerek és a helyzet is. Kicsit aggódtam is, hogy rendben haza érjen. Szerencsére nem lakott messze, ellenben velem, nekem jóval hosszabb volt az utam.
Hát ennyi...
Cuki lehetett :) Az én fiam 9,5, ő kézilabdázik és valszeg ugyanilyen sokat beszél :)
Nekem tegnapról van egy kisfiús sztorim, de az sajnos szomorú. A Pólusban vonszolt egy 5-6 évest az apja, aztán megállt és üvöltött vele, hogy hogy mer állandóan sírni. Megfogta a grabancát, elkezdte rángatni. Ez ment sokáig, aztán megfordult és otthagyta. Ott tépelődtem, hogy beszóljak-e neki, csak azért nem avatkoztam közbe, mert tudom, hogy annak a levét is kisfiú inná meg :(
Vajon mi visz rá egy apát, hogy ilyet csináljon?