Enugu Úszás

LIV. Országos Szenior Úszóbajnokság / Dr. Regele Károly Emlékverseny - vasárnap2024.06.16 Vasárnap, 06:30:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

00:40:00

Távolság

1.5 km

Tempó

26:40 p/km (2.25 km/h)

Edzésleírás

Gyula 50 50 mell 43,93 3x50 a pille párbajban Eredetileg ma versenyezni sem akartam, de Árpi benne volt, hogy induljunk a pille párbajon, ezért úsztam 50 mellet. A pille párbajban nem voltunk elég idősek, a 94 össz életkorunkkal a fiatalabbak közé kerültünk (95 a váltás). A korban utánunk következő 76 év volt, a többiek 60 és 50 körül… szóval gondoltuk, hogy mi leszünk az első kiesők, ami annyira nem lett volna gond, mert csak egyszer 50-et kellett volna úszni. 😁 Végül a harmadik úszás után estünk ki, így 8 csapatból a 6. helyen végeztünk. Talán még egy kör lett volna bennünk, de Árpi azt mondta nem akarta megnyomni, mert a következőt már nem tudta volna leúszni. Nem bánom, így is jobb helyen végeztünk, mint hittük. Mellen 3. lettem és az eredményhirdetésnél Eliza felállt velem a dobogóra és Piroska az ő nyakába akasztotta az érmet 🥹 számomra ez volt a legjobb pillanat a versenyben. Ismét szuper verseny volt 🙂 A szokásos 1000 méterrel melegítettem bent, az 50 mell után meg úsztam 200 métert, a végén meg levezetőt.

Edzésszakaszok

Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!