EOC döntések: 2015-től Európai Játékok, Győr rendezheti a 2017-es EYOF-ot
Az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) 41. közgyűlésén, Rómában szombaton megszavazta és megalapította az olimpiai mozgalom újabb versenyrendszerét: a döntés értelmében - a többi földrész ilyen eseményeihez hasonlatosan - az öreg kontinensen Európai Játékok (European Games) lesznek. Döntés született a 2017-es EYOF helyszínéről is, Győr városa rendezhet.
A határozatról a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) számolt be az MTI-nek, hozzáfűzve, hogy az EOC már évek óta foglalkozik az Európai Játékok megteremtésének gondolatával. Az első ilyen rendezvény időpontja 2015. júniusa, a helyszín pedig Baku lesz. A játékok műsorán egyelőre 13 sportág szerepel: kézilabda, röplabda, tollaslabda, rögbi, asztalitenisz, cselgáncs, tekvondó, kajak-kenu, triatlon, ökölvívás, sportlövészet, íjászat és vívás. Három sportág - úszás, atlétika, torna - a végrehajtó bizottság határozatára vár.
A 2017-es nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál helyszínéről is a szombati közgyűlésen döntött az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) miután a tagok meghallgatták Borkai Zsoltnak, az egyedüli pályázó Győr polgármesterének, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökének prezentációját.
A MOB tájékoztatása szerint Borkai Zsolt és Somogyi Tivadar alpolgármester, valamint Patrick Hickey, az EOC elnöke máris aláírta a fogadó város szerződését.
Borkai Zsolt óriási sportdiplomáciai sikernek nevezte a döntést. Szerinte öt év múlva az egész kontinens odafigyel majd Győr városára. Az EYOF megrendezése évtizedekre is megalapozhatja Magyarország sportbéli fejlődésének irányát. A mintegy 9,6 milliárd forintos kormánygarancia és a város önkormányzatának támogatása révén komoly infrastrukturális fejlesztések várhatók Győrben, így egy új uszoda, atlétikai pálya, új sportcsarnokok építése, vagy éppen más, már meglévő létesítmények felújítása - tette hozzá. Az elfogadásra váró jövő évi költségvetésben 1,579 milliárd van elkülönítve az eseménnyel kapcsolatos létesítményfejlesztésre.
Szabó Bence, a MOB helyszínen tartózkodó főtitkára azt mondta: a Magyar Olimpiai Bizottság és Győr város önkormányzata mindent megtesz annak érdekében, hogy az EYOF sikeres legyen és emlékezetes maradjon.
"1896 óta álmodunk arról, hogy Magyarországon olimpiát vagy olimpiai versenyt rendezzünk. Most valóra vált az álmunk." - tette hozzá Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató.
Az EOC 1991-es határozatával indította útjára a 14 és 18 év közötti korosztály számára az EYOF-ot, amelyet - a télit és a nyárit is - kétévente rendez meg. Magyarország az esemény indulásától kezdve mindig részt vesz a viadalokon, legutóbb, a 2011-es trabzoni seregszemlén négy sportágban 36 versenyzővel képviseltette magát, méghozzá kiemelkedő sikerrel. Törökországban - ahol 49 ország sportolói indultak - 5 arany-, 3 ezüst- és 5 bronzérmet nyertek a magyar fiatalok, ezzel pedig az ország a hatodik helyen végzett az éremtáblázaton.
Az EYOF az olimpia és az ifjúsági olimpia után az ötkarikás mozgalom harmadik számú világversenye. Az esemény ugyanazokkal a jogokkal rendelkezik, mint egy nagy olimpia, jelen van az ötkarika szimbóluma, az olimpiai láng, van nyitó- és záróünnepség, és olimpiai falu is. Egy-egy viadalon 3-4000 sportoló méri össze tudását.
A győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált 2017. július 22. és 29. között rendezik meg.
Forrás: MTI
Fotó: eurolympic.org
.
Hasonló cikkek
Megkezdődnek az I. Európai Játékok előkészületei
EYOF 2017 - ütemterv szerint haladnak az előkészületek
Olimpia - 500 nap múlva győri EYOF
Még több címke
Ironman edzésterv kezdőknek: 9-20. hét

Első 5 kilométerem

Első 5 kilométerem

Első 5 kilométerem
