Edzésleírás
Paksi Atomfutas A szervezők 31.6km-nek hirdették, de 33.9 lett, a félmaraton pedig olyan jó 26:) Remek futoido, erre nem lehetett panasz.
Nos, én 31.6km-nél azért nem mosolyogtam a fentieken. Tutira megvolt a negyedik helyem, de így, az utolsó 2km-es emelkedő miatt megelőzött valaki még...
Lényeg, hogy edzőversenynek szántam, könnyedén is ment egy ideig (a táv első harmadában volt a nem kevés szint 70%-a), aztán a 24. km-től már nem igazán esett jól, és bár nem pihentem rá, azért ez némileg aggasztó.
Előttem futott valaki szinte már az elejétől 200m-rel, de 25km-en át megmaradt ugyanez a táv közöttünk, egy idő után ez kissé idegesítő mindkét futónak.
Másnap futottam regenerló 12km-t, nem volt nagy gondom, se izomlázam, úgy látszik, hamar regenerálódok egy ilyenből.
Azt mondhatom, nem sokat dobott az önbizalmamon ez a verseny, olyannokkal értem be egyszerre, akik "csak" 3 órán belül akarnak maratont futni, bár szerintem jobbat fognak. Vagy nem, de akkor itt semmiféle PB-t nem várhatok magamtól sem Grazban.
eredmenyek:
http://www.championchip.hu/eredmenyek/PDF/atom100paks12ear-32km-abs.pdf
5km-enként: (tempo/pulzus)
4'00"/154 (itt inkább lejtő volt)
4'19"/160 (a legtöbb szint)
4'16"/161 (itt is még akadt szint)
4'07"/159 (lejtő és sík)
4'08"/164 (sík)
4'12"/167 (itt már vártam a végét)
4'33"/166 (ez volt a plusz táv, homokon majd emelkedőn)
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:00:00 | 32 | 00:00 | 0.00 | 428 | 0 | 0 | 0 |
Gratulálok! 31sec kellett a dobogóhoz! Basszus!!
Valamiért vasárnapra került az edzés...
Gratulálok az eredményhez, bár úgy gondolom, Benned lett volna még 1-2 perc, amivel harmadik lehettél volna. A lényeg, hogy megvolt egy jó kis edzés, Graz-ban azért nem lesz ennyi szint!
Hajrá a PB-ért! Csak keményen, menni fog!
Kemény, gratulálok!!!
Gratulálok!
Nagyon jó tempó ennyi szinttel !!! Szeríntem meg lesz az az egyéni csúcs !!!! Hajrá !!
zsolaaa 4399 napja
Gratula! 137 indulóból 5.-nek lenni nagyon jó még ha ez lett volna a főversenyed is akkor is szép eredmény