Edzésleírás
Radenci maraton, Szlovénia.
Második tavaszi maratonom, remélem, nem lesz kánikula, a többit meglátjuk.
Tény: találtam valami wifit itt az autónál, ezért tudok írni:)
Lényeget leírom:
1 24 55re értem a félmaratonhoz,amikor is elfogyott az erő, nem hirtelen, csak úgy fokozatosan, pedig sok minden nem indokolta (ilyen időt könnyedén kellene futnom még ilyen erősen szeles időben is). Onnan lényegében már csak kocogtam (már persze csak a versenyhez képest) az ilyenkor esedékes "jó" szokásom szerint fel is adhattam volna, de végigfutottam, pedig nem sok kedvem volt hozzá és akkor még finoman fogalmaztam. Úgy futni még 21km-t, hogy tudod, hogy ebből jó időt már nem futsz és valószínűleg jó páran még utol is fognak érni, hát, nem egy vonzó perspektíva.
Meglepő, de így is csak egyvalaki ért utol a 34.km környékén (a végére ő is csak néhány mp-cel vert meg) és három futót befogtam (sétáltak-futottak már csak), ők valahogy nagyon elszámolták magukat...
Abszolút 10.(korcsoport 2.) lettem, nyilván nem vígasztal, ez egy gyenge idő tőlem, erős szél ide vagy oda (hisz fújt az hátulról is).
Kicsit bosszant, hogy ha jól futok és sikerül valakinek "csak" 1 47et futnia, a két kenyai és a lengyel után abszolút negyediknek lehetett lenni. De ez most nem az a nap volt...
Szerintem a rápihenést ronthattam el, valószínűleg szerdán. Az nem lehet, hogy edzésből majdnem futok 1 20 alatti félmaratont, majd versenyen az 1 25ös után kishíján végem van...
Egyetlen pozitívum, hogy ha akár már féltávtól be is lassulok, akkor (ha nincs kánikula) jelenleg ennél gyengébb időt nem tudok futni.
3 hét múlva félmaratont szeretnék futni, meglátjuk, ott a rápihenés kevésbé meghatározó tényező.
6km-enként a tempó/pulzus:
3'57"/157
3'59"/162 (eddig főleg hátszél, utána oldal és szembeszél)
4'06"/165
4'04"/166 (ebben volt az első kör vége)
4'18"/161 (innen szinte kocogás és elmélkedés:) )
4'31"/158 (kocogás a szélben)
4'23"/162 (itt értem utol másokat, ezért gyorsabb csak)
3'28"/169 (300m) Így kellett volna végig :)))
köszi!
Remek hír, hogy maxon van a motiváció, elmeezd ki a problémát, hogy ne jöjjön elő mégegyszer, és további jófutásokat kivánok!
Nehéz rajta mit elemezni, három dolog lehet:
vagy:
Sok egy tavasz során egy 53km-es terepverseny, egy maraton, a sárvári 12 órás váltó (44km 3 részletben), 2 félmaraton ÉS még egy maraton
vagy:
Az utolsó hét/2 hét edzéseiből a kelleténél kevesebbet vettem vissza ahhoz, hogy friss lehessek a verseny napjára (ezt éreztem is az utolsó napokban)
vagy:
ez a realitás.
Ami remek hír, hogy a motívációmból mit sem vesztettem, azóta is minden nap futok (bár lehet, hogy egy teljes pihenőnap jó lenne), hamar regenerálódtam a maratonból izomzatilag és mentálisan sem viselt meg a rosszul sikerült futás.
Soha ennél rosszabbat, viszont engem is érdekelne egy komplex elemzés! Esetleg blog róla, márcsak a többiek részére okolusképpen is?
Gratulálok! Tanulságos beszámolók! Azért hajrá tovább! Szerintem is sok múlik a rápihenésen!
Gratulálok Attila! Mindenképp ahhoz, hogy nem hagytad abba! Ez a legjobb! :-)
És látom már össze is szedegetted a tanulságokat. Ez is jó, épülni fogsz belőle!
Így tovább, hajrá!
Gratulalok! A 2.fele nehez lehetett, plane, hogy terven kivul voltal. Nagyon sok mulik az utolso heten, kulon fontos a sok alvas.
Köszi Dóri, de ez nekem messze van a gyönyörűtől, mégha kivülről nem is néz ki annyira botrányosan.
"4'31" kocogás a szélben" de szeretnék így kocogni:-) Gratulálok, gyönyörű eredmény!
Gratulálok
Mondják, hogy nem lehetsz mindig 100%-os. Ez most sajnos egy ilyen nap volt. Hogy érezted magad a verseny előtti napokon, és a verseny napján? Ez is nagyban befolyásolhatja a teljesítményt!
Szerintem is beszélj Lacával, biztos lesz 1-2 jó ötlete.
gratula mindenképpen!
Jó lenne majd egyszer beszélgetnünk!! Ennyi befektetett munka nem mehet kárba!!!
@empirke: nem akarom se a szélre, se a pályára, se a napsütésre fogni, sőt, kicsit úgy éreztem, hogy a szél mintha többet segített volna, mint lassított. Ld. a PBd:)
Ez most így jött ki, a pálya tetszett, de kánikulában elég durva lehet, hisz sok árnyékra nem emlékszem, igaz, a sűrűn kihelyezett frissítőállomásokkal viszont meg voltam elégedve.
Én azért gratulálok, bárhogy is érzel, azért egy 2:5x-es maraton egy nagyon komoly teljesítmény. Majd ősszel futsz egy 2:4x-est.
Gratulálok!
Gratulálok! A végén nagyon erősen mentél, bár ezt megértem, ott volt a kapu. A szembeszél pár helyen elég durva volt, talán az is többet kivett, mint vártad. Azért tetszett?
Nem fáztunk, de azért ez még messze van a kánikulától.
Gartulálok. Meleg volt?
Hajrá! :-)
HAJRÀ én is!!!
HAJRÁ ATTILA !!!!!
toncsofia 4150 napja
Lényeg, hogy egy 3órán belüli maratonnal nem kell szégyenkezni.... még ha egész mást is terveztél... Gratulálok!!!