Atlétika EB - Pavey történelmet írt, Farah győzelemmel tért vissza 10 000 méteren
Emlékezetes lesz a zürichi atlétika európa bajnokság 10 000 méteres futama, ahol a brit Jo Pavey nyerte a női versenyt, Mo Farah pedig a férfiak viadalát.
Jo Pavey minden idők legidősebb atlétika európa bajnoka lett miután közel 41 évesen megnyerte a női 10 000 méter síkfutást. Teljesítményéből az sem von le, hogy az európa bajnokságok leglassabb győztes ideje is az övé ezzel, 32:22.39.
Talán nem rossz eredmény ez, különösen ha számításba vesszük, hogy mindössze 10 hónappal második gyermeke születése után érte el, ráadásul alig 10 nappal a Nemzetközösségi Játékokon 5000 méteren szerzett bronzérmét követően.
Pavey két évtizedes pályafutása során négyszer vett részt olimpián, de Európa Bajnok ezidáig nem tudott lenni. "El sem hiszem, hogy az én koromban aranyat tudtam nyerni" - nyiltakozta a verseny után. "Azt hiszem, kissé sok időbe telt hogy megtanuljam mindazt amit meg kellett tanulnom a futásról. Talán egyszerűen sokat használt az, hogy lazább vagyok és elfoglalt anyuka".
Pavey-nak nem sok ideje van a pihenésre, hiszen 5000 méteren is rajthoz áll az EB-n, amelynek döntőjére szombaton kerül sor.
A férfiak futamát a szintén brit színekben versenyző Mo Farah nyerte, 28:08.11 idővel. Ezzel ő a negyedik az EB-k történetében aki kétszer is bajnok tudott lenni ebben a számban. Sokan aggodalmuknak adtak hangot miután hat héttel ezelőtt összeesett otthonában és kórházba kellett szállítani, így a Nemzetközösségi Játékokon sem állhatott rajthoz. A jelek szerint azonban aggodalomra nincs ok.
Forrás: IAAF, letsrun.com
Hasonló cikkek
Atlétika - óriási veszteséggel zárt az Európa Bajnokság
Atlétika - véget ért az EB - Márton Anita bronzérmes az utolsó napon
Atlétika EB - 1500 méteren tisztán győzött a korábban kizárt francia
Atlétika EB - kizárták a 3000 m akadályfutás győztesét
6 hozzászólás
a szoptatás miért számít ebben? amúgy 10 hónapos gyereket a legtöbben már nem szoktak
(akkor kérésednek megfelelően ne említsem meg hogy mekkora felesleges és téves általánosítás a fenti mondatod a 10 hónapos gyerek táplálásáról? :)
De hogy témánál maradjunk: nem túl nívós a forrás ugyan, de eszerint nemrég még szoptatott
Bozót: nem tudom milyen kérésre gondolsz. ha meg vmi bajod van velem, arra még mindig azt mondom, hogy privátban intézd el velem.
ha pedig simán csak úgy gondolod h felesleges/téves általánosítás, akkor azt fejtsd ki mellé, hogy miért, a szarkazmus helyett. többre megy vele mindenki.
Még több címke
Ironman edzésterv kezdőknek: 9-20. hét

Első 5 kilométerem

Első 5 kilométerem

Első 5 kilométerem

Jo Pavey nagyon durva! Pláne, ha még szoptat is!