MOB - Új tagot választott be a Nők a Sportban bizottság
Az olimpiai ezüstérmes jégtáncos Regőczy Krisztina vezetésével ülést tartott a MOB Nők a Sportban Bizottsága. A tanácskozáson több napirendi pont mellett köszöntötték a 70 esztendős Monspart Saroltát, illetve az elhunytak helyére beválasztották Windischmann Mercédeszt.
A résztvevők az ülés elején néma felállással emlékeztek két elhunyt bizottsági tagjukra: az olimpiai bajnok gerelyhajító Ránkyné Németh Angélára és Somkuti Annamáriára, a Magyar Táncsport Szakszövetség korábbi elnökére.
A jelenlévők felköszöntötték Monspart Sarolta tagtársukat, aki november 17-én ünnepelte hetvenedik születésnapját.
Az elhunyt tagok után megüresedett helyre egyhangúlag a bizottság tagjai sorába választották Windischmann Mercédeszt.
„1966. augusztus 8-án születtem Budapesten. 2014 márciusa óta a Magyar Íjász Szövetség sportigazgatója vagyok. Munkámhoz tartozik az élsporton kívül az ország hét régiójának összrégiós vezetése, a paraíjászat és az utánpótlássport is. Hároméves koromtól vagyok kapcsolatban a sporttal. Úszóként kezdtem a BVSC-ben, később a Honvéd-ban folytattam. Nyolc év után kajakozni kezdtem, mely azonban néhány év után megszakadt, mert szüleimmel három évre Berlinbe költöztünk. Hazajövetelünk után Budapesten leérettségiztem és az idegenforgalomban dolgoztam, szakképesítést is szereztem. 1990-ben egy évet Svédországban töltöttem, így a német és az angol nyelv mellé megtanultam svédül is. Tagja lettem az Ördög Éva, Merész András vezette Vasas első női vízilabdacsapatának. Ez csodálatos időszaka volt az életemnek. Mindig közel maradtam a sportokhoz, és amikor az íjászat az életembe lépett, és 2011-ben a MÍSZ HDH-IAA történelmi Eb-n bronzérmet szereztem, akkor éreztem, hogy sok mindent meg kell még tanulnom. Elvégeztem a szövetség Level1-Level2. képzéseit, és továbbra is versenyeztem különböző szakágakban, 2014. márciusától pedig elkezdtem dolgozni a szövetségnél. Pillanatnyilag is íjászkodom és távlati terveim vannak sportolóként is a sportágban" - ismertette a MOB női bizottságának új tagja.
A megbeszélésen Regőczy Krisztina előterjesztette a 2014. évi beszámolót és a 2015-ös költségvetést.
A MOB Nők a Sportban Bizottságának tagjai: Regőczy Krisztina, dr. Jakabháziné Mező Mária, dr. Simóka Beáta, Szántó Éva, Havas Judit, Rejtő Ildikó, Monspart Sarolta, Béres Klára, dr. Kaszó Klára és dr. Szabó Tünde.
Forrás:MOB
Hasonló cikkek
Életműdíjat kapott Kiss Lenke, Dávid Sándor és Jocha Károly
Szabadidősport - rengeteg nevező az orfűi 5próbán
MOB - Fair Play díjakat adtak át
Még több címke
Ironman edzésterv kezdőknek: 9-20. hét

Első 5 kilométerem

Első 5 kilométerem

Első 5 kilométerem
